Index Vakbarát Hírportál

Semmilyen segítséget nem kapott a hatóságoktól az édesanya, akinek a lányait álmukban ölte meg a férje

2023. július 6., csütörtök 08:30

Lipták Zsuzsanna többször is feljelentette volt férjét a kamaszlányok meggyilkolását megelőzően, de a hatóságok nem foglalkoztak a vészjósló jelekkel. Amikor az egyik lányt hat hétig nem vitte vissza a férfi volt feleségéhez, a rendőrség azt mondta a nőnek, hogy oldja meg. A gyilkos mindeközben egyre furcsábban kezdett viselkedni.

„Halommal” vannak feljelentések arról, hogy fél a férjétől, és a férfi veszélyezteti a gyerekeket. Távoltartási végzést mégsem kapott, „a hatóságok mindenről azt gondolták, hogy indokolatlan” – mondta az RTL-nek Lipták Zsuzsanna, akinek kamaszlányait álmukban ölte meg az apjuk, amikor láthatáson voltak nála Aszódon, még tavaly májusban. A férfi egyszer elvitte az egyik lányt és hat hétig nem is vitte vissza, egy rendőr erre csak azt mondta a nőnek, hogy oldja meg. 

Levegőnek néztek, a hatóságok és a férjem is. 2019 márciusában fordult a kocka. Az a férfi, aki korábban, az elköltözésünk után minthogyha próbált volna nyitni felém és a gyerekek felé, nagyon hamar ellenségessé vált. Onnantól féltem tőle

– emlékezett vissza a történtekre Lipták Zsuzsanna, aki mikor elköltöztek a lányokkal a férjétől, úgy érezte, hogy a semmibe ugranak. Úgy látta, hogy a férfi kezdte kipécézni a gyerekeket, és amikor a lányokkal beszélt, érezte, hogy nem saját akaratukból beszéltek, hanem az apjuk szavait hallotta tőlük.

Zsuzsanna egyszer hat hétig nem látta a lányát, miután a férfi elvitte egy láthatásra, és fagyizni mentek.

„Utánamentem, többször is rendőrt hívtam, de mivel kicsavarta korábban a kezemből a házkulcsokat – hiába kértem a hatóságoktól, sőt még a bíróságon is említettem ezeket, soha nem kaptam vissza okiratokat, papírokat, hivatalos iratokat sem, amiket szintén elvitt a férjem –, nem tudtam bejutni az aszódi ingatlanba. Hiába mondtam, hogy tulajdonos vagyok. Ő be tudott jutni az enyémbe, én rendőrt hívtam, és nem tudtam bejutni az aszódi ingatlanba a lányomért” – tette hozzá. A rendőrség csak annyit reagált a történtekre, hogy oldja meg.

„Apa fel fogja kötni magát”

Egy halom feljelentés van. Én mindent megpróbáltam. A hatóságok mindenről azt gondolták, hogy indokolatlan

– mondta Zsuzsanna, aki arról is beszámolt a gyámhatóságon, hogy a férje a láthatásokon egyre bizarrabb dolgokat tett a lányai szerint.

Elmondták, hogy apa furcsán viselkedik, olyanokat mond, hogy a lányaim csak vendégek nála, és igazából nem is a gyerekei. Azt mondta apa, hogy fel fogja kötni magát

– mondta az édesanya.

Rovatok