Index Vakbarát Hírportál

A honvédelmi miniszter is megszólalt az ukrajnai háború 500. napján

2023. július 8., szombat 13:25

Háborús időkben is biztosítva van az ország védelméhez szükséges forrás, ami a szomszédban zajló harcok miatt rendkívüli kiadásokat jelent – közölte a honvédelmi miniszter szombaton a közösségi oldalán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, az Országgyűlés által megszavazott 2024-es védelmi költségvetés a Honvédelmi Alappal együtt 1823,1 milliárd forinttal biztosítja a védelmi kiadásokat, a védelmi innovációt és a védelmi ipart.

„Magyarország védelme a legfontosabb számunkra!” – jelentette ki a miniszter.

Beszélt az ukrajnai háborúról

A tárcavezető a bejegyzéshez tartozó videóban azt mondta, az ötszázadik napnál tart a háború, és folyamatosan áramlanak a harckocsik, repülőgépek, kiképzett katonák a frontokra, és nem látszik a konfliktus katonai megoldása.

Vezető európai és NATO-hatalmak is meg vannak győződve róla, hogy ezt a konfliktust a háború folytatásával, annak eszkalálásával lehet megoldani. „Mi ezt nem így gondoljuk, Magyarország a kezdetektől a béke pártján áll. Tűzszünetet szeretnénk, és azonnali béketárgyalásokat” – hangsúlyozta a tárcavezető.

2024-es költségvetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott, hogy az Országgyűlés elfogadta a 2024-es költségvetést és ezen belül az ország védelmére biztosított 2 százalékos szintet.

A miniszter a videóban megköszönte az Országgyűlés kormánypárti frakciójának a támogatását, ami a magyar emberek védelmét garantálja. „És újra kiderült, hogy nem számíthatunk országunk védelmében a baloldalra” – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a költségvetés biztosítékot jelent arra, hogy a NATO-kötelezettségeinknek is eleget tudunk tenni, és a magyar nemzeti haderő fejlesztése is folytatódhat.

„A 2024-es védelmi költségvetés törvénybe iktatásával büszkén állhatok majd ki a jövő héten a NATO közvéleménye elé, és biztosíthatom őket, hogy kötelezettségeinket – szövetségesként – megtesszük. A nemzeti haderőnek építése folytatódik, és ezzel is garantálni tudjuk a magyar emberek biztonságát és az ország védelmét. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Rovatok