A magyarországi Pride-hoz közeledve Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és társelnöke a közösségi oldalán osztotta meg néhány gondolatát a szexuális kisebbségekről és arról, szerinte hogyan kéne ehhez a témához hozzáállni.
„Most van a Pride-hónap, ezért a szokásos kultúrharcos tematika a tetőfokára hág” – kezdte meg bejegyzését Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.
Mint írja, ez a kultúrharc a budapesti Pride-felvonulás idején lesz majd a magyar nyilvánosság egyik fő ügye, itt kínálkozik majd lehetősége mindenkinek, hogy ízlés, családi háttér és baráti kör alapján besorolhassa magát vagy az egyedüli, valódi nyugati értelemben vett jóembernek, vagy az egyedüli bátor fősodorellenes „régenmindenjobbvolt” forradalmárnak.
Megjegyzi, hogy az ő helyzete speciális, mégis érdemes arra törekedni, hogy ebben a kérdésben legalább alapvető dolgokban elinduljon a közmegegyezés irányába a szexuális kisebbségekről szóló vita hazánkban.
Ungár Péter hét pontban szedte össze gondolatait a témáról. Elsőként azt említi, hogy a szexuális kisebbségek kérdésköre „hisztériává” vált, ami sokkal többet szerepel a viták között, mint kellene. „Ez senkinek sem jó, a b*ziknak sem” – jegyzi meg.
A második pontban arra világít rá, hogy ma Magyarországon homofóbnak lenni nem egy bátor, fősodorellenes dolog. Mint írja, ezeknek az embereknek ugyanaz a véleményük, „mint az adófizetői milliárdokból működtetett propagandának, ezért legalább azt ne várják el tőlünk, hogy még bátornak is tekintsük őket a kormányzattal teljesen megegyező véleményük miatt”.
Harmadikként megjegyzi, rengeteg dolog van Nyugaton, ami valóban problémás. Példaként említi, hogy a nyugati politikusok jelentős része nem tud arra kérdésre válaszolni, hogyan definiáljuk azt, hogy nő. A negyedik pontban arról ír, hogy az amerikai kulturális termékeken keresztül sokszor jön be érzékenyítően a szexuális kisebbségek kérdése, ami szerinte gyakran jogosan okoz frusztrációt.
Én is sóhajtozni szoktam, amikor oda nem illő módon, erőszakosan minden filmbe bele van rakva egy melegszál
– írja Ungár Péter.
Ezután az ötödik pontban arról elmélkedik, „soha senki nem lett még attól b*zi, mert tizenhat évesen elolvasta a Pokolbéli víg napjaimat”. Úgy véli, a legrosszabb, ami történhetett egy tizenhat évessel a könyvtől, hogy megismeri a magyar történelem egy részét. Hatodikként azt mondja, az emberek vagy férfiak, vagy nők, ugyanis, mint írja, nonbináris emberek nem léteznek.
A felsorolást úgy zárja, „aki szerint bezzeg régen a férfiak még férfiak voltak, az nem tudja, hogyan öltöztek a tizennyolcadik században, azt, hogy a rózsaszín a kislányok színe, a huszadik század előtt senki sem gondolta, és hogy a divatban egy dolog biztos, hogy mindig változik”.
A poszt végén felidéz egy 2007-es brit kampányt, aminek az volt a lényege, hogy egy szervezet azzal plakátolta ki az országot, hogy „Vannak, akik b*zik. Legyél túl rajta”. (Some people are gay. Get Over it.)
Szerintem ez lenne a legjobb mindenkinek. Vannak, akik b*zik. Senkinek sem adja ez ki az élete egészét, semmilyen szinten ez nem egy elsődlegesen fontos társadalmi kérdés. Essünk túl rajta. Engedjük el
– tett pontot gondolatmenete végére.