Index Vakbarát Hírportál

Visszatérés? Nem zárja ki a volt miniszterelnök-jelölt

2023. július 8., szombat 15:57

Nem zárja ki a politikába való visszatérést Vona Gábor. A Jobbikot korábban 12 évig vezető, jelenleg egy alapítvány működtető expártelnök szerint azonban ehhez több feltételnek is teljesülnie kell.

A politikai küzdőtérre való visszatérését pedzegette Vona Gábor. Az exképviselő egy YouTube-műsorban beszélt arról: nem kizárt, hogy újból fejest ugrik a politika tengerébe, bár ennek van néhány feltétele. 

Mondandóm és politikai ambícióm is van még. Ám ahhoz, hogy visszatérjek a politikába, minden mondatomnak a helyén kell lennie a végén kérdőjelek nélkül, továbbá azt kell éreznem, hogy amit a politikában tudok tenni, hasznosabb, mint amit egy civil alapítványon keresztül. Ha ezek nincsenek meg, ha úgy érzem, hogy a politika nem ad többet, és nem tudok hatékonyabban dolgozni benne, mint civilként, akkor nincs értelme

– fogalmazott a Második Reformkor Alapítvány elnöke.

Vona Gábor három választáson – 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban – is a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként indult. Vezetésével a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt volt 2014-ben, és 2018-ban is a legerősebb ellenzéki pártnak számított.

A 2018-as választási vereséget követően lemondott a Jobbik elnöki tisztségéről – amit 2006-tól töltött be –, és parlamenti mandátumáról is lemondott.

Rovatok