Index Vakbarát Hírportál

Súlyos autóbaleset történt, alvó gyerekek közé csapódott egy őz a 86-os főúton

2023. július 9., vasárnap 10:56

Egy Kisunyomnál haladó litván család autójának a szélvédőjét szakította át egy őz péntek este. A vadat egy szemből érkező autós ütötte el, a sofőrnek nem volt esélye elkerülni a balesetet.

A négyfős litván család Körmend felől Szombathely irányába tartott péntek este, amikor egy szemből érkező magyar autós elütött egy őzet az úton – számolt be a 112press

Mint írták, a vad a litván család autójába csapódott, átszakítva a szélvédőt. Az állat először a sofőr és a mellette ülő felesége között repült át, majd a hátsó ülésen egy kislány és a 10 év körüli bátyja között landolt.

A sofőr súlyos szemsérülést szenvedett, az édesanyát és a gyermekeket a szilánkok sebesítették meg. 

A lap úgy tudja, hogy a vadat elgázoló sofőr az ütközés után még visszament a rendszámáért, majd elhajtott a helyszínről. 

A rendőrség teljes útlezárás mellett végzett helyszíni szemlét, elterelve a forgalmat. A kialakult torlódásban egy autós későn észlelte a forgalomirányítókat, így nem sok hiányzott egy ismételt baleset kialakulásához – tették hozzá.

Rovatok