Index Vakbarát Hírportál

Megaláztak egy kerekesszékes magyar utast a Ryanair milánói járatán

2023. július 9., vasárnap 08:11

A Ryanair légitársasággal utazott Milánóba múlt héten Singer Viktor, akivel a visszaúton közölték, hogy az elektromos kerekesszéke akkumulátorát nem viheti fel a repülőgépre. A mozgássérült férfi kártérítést és sérelemdíjat kér a légitársaságtól, mivel már többször utazott repülővel, de soha nem volt még hasonló problémája.

A szabályoknak megfelelően a férfi előre jelezte a légitársaságnak, hogy akkumulátoros kerekesszéke miatt reptéri segítségre lesz szüksége – számolt be az esetről az RTL Híradó.

Singer Viktor a Ryanair légitársaságnál vásárolt retúr repülőjegyet Milánóba. Mint mondta, a budapesti beszállásnál még minden rendben volt. A kerekesszéke a repülő csomagterébe került, a hozzá tartozó akkumulátor pedig a fedélzetre, a fej feletti tárolóba.

Hozzátette: Milánóban a visszaúton a Ryanair ügyintézője már arról tájékoztatta, hogy a szék akkumulátorát nem viheti fel a gépre. 

A mozgássérült férfit csak enélkül engedték felszállni a járatra. Singer Viktor a konzulátusra telefonált, hogy megoldást találjon. Az ügyintéző nem akart tárgyalni, végül még a reptéri rendőrséget is ráhívta a férfira. Később megalázottan és mérgesen szállt fel a Budapestre tartó járatra unokahúga és sógornője társaságában, akikkel egy koncert miatt utazott az olasz városba.

A MOZGÁSSÉRÜLT FÉRFINAK 160 EZER FORINTJÁBA KERÜLT, HOGY BESZEREZZE AZ KEREKESSZÉKÉHEZ szükséges ÚJ AKKUMULÁTORT.

A riportból kiderült, hogy a férfi kártérítést és sérelemdíjat kér a Ryanairtől, mivel a repülőtéren maradt akkumulátorát újra meg kellett vásárolnia. 

Singer Viktor a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségének segítségével írt panaszlevelet a légitársaságnak. A szervezet jogásza szerint a fogyatékossággal élő embereket is megilleti a közlekedéshez való egyenlő hozzáférés joga.

Mint írták, a Ryanair légitársaság még nem válaszolt a férfi panaszlevelére, sem az RTL Híradó kérdéseire.

Rovatok