Index Vakbarát Hírportál

Eszközhiány miatt sérülhettek meg életveszélyesen a MÁV munkatársai

2023. július 9., vasárnap 15:03

Még vizsgálják, kinek a hibája vezetett oda, hogy két szerelőt áramütés ért a komáromi vasútállomáson. A szerelők elhagyhatták az intenzív osztályt. A szakszervezet szerint megfelelő eszközökkel elkerülhetők lennének a hasonló balesetek. A MÁV a kormányra, a kormány Brüsszelre mutogat.

Két hete munka közben ért áramütés két szerelőt a komáromi vasútállomáson. A hibát elhárítani igyekvő szerelőt megrázta az áram, társa segíteni próbált neki, ekkor őt is áramütés érte. Mindkettőjüket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, azóta elhagyhatták az intenzív osztályt, egyikük haza is mehetett a kórházól – értesült az RTL Híradó. Azt, hogy ki hibázhatott, még vizsgálják.

A mentésben részt vevő mentősök is könnyebb sérüléseket szenvedtek, ám egyelőre nem tisztázott, hogyan. Az RTL értesülései szerint őket nem áramütés érte.

Nem volt megfelelő eszköz

A szakszervezet szerint megfelelő eszközök beszerzésével elkerülhetők lennének az ehhez hasonló balesetek, ezért felszólították a MÁV-ot, hogy szerezzenek be úgynevezett térerő-értékelő eszközöket.

A MÁV úgy reagált: különös figyelmet fordítanak a balesetek megelőzésére, a megfelelő védőruhák és eszközök biztosítására, főként azok esetében, akik a karbantartásokon, műszaki hibák elhárításán dolgoznak. Hozzátették: az eszköz alkalmazhatóságát vizsgálják.

A kormány szerint Brüsszel a hibás

A szakszervezet szerint karbantartásra is sokkal több pénzt kellene költenie a vasútnak.

A MÁV szerint nincs meg az ehhez elegendő forrás, a kormány pedig a brüsszeli pénzekkel takarózik, mondván, amíg azok nem landolnak magyar számlákon, addig nem is lesz fedezet a vasúti közlekedés fejlesztésére.

Rovatok