Index Vakbarát Hírportál

Hétfőn is korlátozások lesznek a békéscsabai vonalon a kétpói vonatbaleset miatt

2023. július 10., hétfő 07:00

Hétfőn is korlátozások lesznek a békéscsabai vasútvonalon a kétpói baleset miatt – közölte a Mávinform az MTI-vel vasárnap este. A MÁV munkatársai jelenleg is dolgoznak a műszaki mentésen, a kisiklott kocsik beemelésén és a pálya helyreállításán. Az utasok pótlóbuszokkal közlekedhetnek a balesetben érintett szakaszokon.

Mint megírtuk, vasárnap kisiklott egy 17 vagonból álló tehervonat hat kocsija Tiszatenyő és Mezőtúr között a békéscsabai vonalon, Kétpó forgalmi kitérőnél. A szerelvény kilenc kocsija siklott ki, nyolc vagon és a mozdony a vágányon maradt. A vagonok közül ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak.

Sérültekről nem számoltak be, de a baleset miatt a Keleti pályaudvar–Békéscsaba vasútvonalon napközben szünetelt a közúti és a vasúti forgalom is, miután jelentősen károsodott a vasúti pálya és a felsővezeték is.

A Mávinform tájékoztatása szerint 

KÉTPÓNÁL HÉTFŐN IS DOLGOZNAK A MŰSZAKI MENTÉSEN, A KISIKLOTT KOCSIK BEEMELÉSÉN ÉS A PÁLYA HELYREÁLLÍTÁSÁN. EZÉRT TOVÁBBRA SEM KÖZLEKEDHETNEK VONATOK AZON A SZAKASZON.

Hozzátették, a Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon megnő a vonatok menetideje.

Hétfőn a Budapestről induló vonatok Szolnokig közlekednek, az utasok Szolnokról a Debrecenig közlekedő InterRégió vonatokkal utazhatnak Törökszentmiklósig. Törökszentmiklós és Mezőtúr között pótlóbusz közlekedik.

A Békéscsaba felől a főváros irányába tartó vonatok Mezőtúrig közlekednek, az utasok Mezőtúr és Törökszentmiklós között pótlóbusszal utazhatnak, Törökszentmiklósról vonattal utazhatnak tovább.

A Tiszatenyőre tartók a szentesi vonatokkal utazhatnak. Az InterCity-vonatok Budapest és Lőkösháza között, illetve Szolnok és Püspökladány között helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.

Rovatok