Index Vakbarát Hírportál

Saját veséjével ajándékozta meg feleségét egy magyar férfi

2023. július 10., hétfő 12:02

Megható és kivételes ajándékot kapott Szilvi, akinek a vesetranszplantációjához szükséges szervet férje ajánlotta fel. A műtétet május 23-án végezték, éppen azon a napon, amikor a házaspár a 25. házassági évfordulóját ünnepelte.

Szilvi kamaszkorában derült ki, hogy policisztás vesebetegsége van. Az orvosok már akkor figyelmeztették, hogy betegsége később olyan súlyos stádiumba lép, hogy vesetranszplantációra lesz szüksége – derült ki az ATV Heti Napló című riportjából. 

Mint írták, a 46 éves Szilvi állapota három évvel ezelőtt kezdett romlani. A nő egyik policisztás veséjét egy évvel ezelőtt távolították el, a másik veséje pedig csak 4 százalékban működött, így naponta többször egy katéteren keresztül kellett átmosnia a szervet.

Szilvi szerencsés volt férje szervadományozásával, ugyanis a vesetranszplantációra sokszor éveket kell várni. István már az első randevún felajánlotta a veséjét.

A házaspár 25 évvel ezelőtt éppen azon a napon házasodott össze, amikor a vesetranszplantációs műtétet végezték. A lap szerint remekül sikerült a beavatkozás, amely nagyjából másfél órát vett igénybe. A pár mindkét tagja jól van, de Szilvinek továbbra is gyógyszereket kell szednie ahhoz, hogy megakadályozza a vese kilökődését.

Magyarországon körülbelül ezer ember lehet a vese transzplantációs várólistán. Élő donoros műtétből csak keveset, alig 50-60-at végeznek el egy évben – tették hozzá.

Rovatok