Index Vakbarát Hírportál

DK: A kormány áremelésekkel és megszorításokkal akarja kezelni a válságot

2023. július 11., kedd 13:08

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke azt mondta keddi online sajtótájékoztatóján, hogy szerinte a kormány tévúton jár a válságkezelésben.

Molnár Csaba úgy fogalmazott:

Tévút, hogy a kormány újabb áremelésekkel és megszorításokkal akarja kezelni az általa okozott válságot.

A DK-s politikus arról beszélt, hogy a sajtóban megszólaló szakértők szerint az élelmiszerárstopok kivezetése újabb élelmiszer-dráguláshoz fog vezetni.

A csirkemell vagy a sertéscomb 500-600 forinttal drágulhat kilónként, míg az étolaj akár negyven százalékkal is többe kerülhet.

Az EP-képviselő azt mondta, az árstopok kivezetése az egyik első lépése az Orbán-kormány legújabb megszorító csomagjának, amiben a kormány hozzá fog nyúlni már a családtámogatásokhoz is az erről szóló kormányhatározat szerint.

Molnár Csaba leszögezte, hogy az újabb áremelés, valamint a családtámogatások megnyirbálása minden egyes magyar családnak fájni fog a következő hónapokban és években.

Rovatok