Index Vakbarát Hírportál

Jogerősen ítélték négy év fegyházra azt a férfit, aki meg akart erőszakolni egy fiatal lányt

2023. július 11., kedd 13:05

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét kedden, amelyben négy év szabadságvesztésre ítélt egy férfit, akit szexuális erőszak bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék azt közölte kedden, hogy a férfi és a kiskorú sértett február 28-án este 20 óra körül együtt italozott egy parkban, amit aztán később a vádlott otthonában folytattak. Az italozást követően elvonultak a vádlott szobájába, ahol a kiskorú lány megkérte a férfit, hogy masszírozza meg őt, aminek a terhelt eleget tett.

A masszázs közben a kiskorú sértett közölte, hogy mivel későre jár, ezért hazamegy, de a vádlott ekkor megfogta a sértettet. A lány az ágyra esett, a terhelt pedig testi erőfölényét kihasználva szexuális aktusra akarta őt kényszeríteni, a sértett azonban védekezésképpen megrúgta a férfi fejét, így az végül felhagyott a cselekményével.

A Budai Központi Kerületi Bíróság szexuális erőszak bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt négy év fegyházbüntetésre ítélte.

Emellett végleges hatállyal eltiltotta őt bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését kellene végeznie.

Enyhítés érdekében az elsőfokú döntés ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, nem volt helye további enyhítésnek, ezért az elsőfokú döntést helybenhagyta.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok