Index Vakbarát Hírportál

Mintegy egymilliárd forintból épült két körforgalmi csomópont a 31-es főúton

2023. július 11., kedd 13:28

Mintegy egymilliárd forintból építettek át két balesetveszélyes csomópontot körforgalommá a Pest vármegyei Sülysápon és Nagykátán, a 31-es másodrendű főúton, melyek átadását kedden tartották.

Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkára a sülysápi beruházás helyszínén elmondta: a háromágú körforgalmat nettó 611,9 millió forintból alakították ki közműkiváltással, csatornázási és más tereprendezési munkákkal − közölte az MTI.

Hangsúlyozta: a körforgalom építését forgalomszámlálási adatok is alátámasztották, hiszen a 31-es főút mellett a Kóka felől becsatlakozó összekötő út is − főleg csúcsidőben − jelentős forgalmú.

A nagykátai négyágú körforgalmat mintegy nettó 350 millió forintból építették ki, két gyalogátkelőhellyel – jelezte Pántya József a Pest vármegyei városban. Hozzátette: itt is mindkét ágnak − a 31-es főutat itt a Cegléd felé vezető 311-es, szintén másodrendű főút keresztezi − jelentős a forgalma, autóbuszokkal és nehézgépjárművekkel.

Rovatok