Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor levelet kapott a nyugdíjasoktól

2023. július 11., kedd 07:50

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa nyílt levelet írt Orbán Viktornak, melyben aggodalmukat fejezték ki a nyugdíjemelés elmaradásának kedvezőtlen következményeit és az infláció hatásait illetően.

A negyedik éve működő NYUSZET csaknem 2,5 millió nyugdíjas nevében fogalmazott  meg levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek. Levelükben kiemelték, fontosnak tartanák, hogy már augusztusban megérkezzen a 3 százalékos emelés, a törvényes novemberi korrekciót megelőzve – írja a Portfolio.

Levelükben hangsúlyozzák,

A januári 15 százalékos emelés ellenére máig 10,1 százalékos vásárlóerő-csökkenést szenvedtek el a nyugdíjasok.

Farkas András, a NyugdíjGuru News alapítója is kifejtette, milyen a nyugdíjasok helyzete az inflációs adatok és a kormányzati nyilatkozatok alapján. 

A szakértő szerint nem lesz évközi nyugdíjemelés, és egyáltalán nem tartja valószínűnek, hogy sor kerül a nyugdíjemelési korrekcióra novemberben.

Farkas András azért látja így, mert a jegybank legutóbbi jelentésében 18 százalékos jelenlegi átlaginflációról számol be, ami 3 százalékkal több, mint amit megengedhetne magának az ország. Hozzá kell tenni, hogy szerencsésen csökkenés látható az átlaginflációt illetően, hiszen ez májusban még 18,8 százalékos volt. 

Az, hogy elérjük a 15 százalékot, már nemcsak a monetáris politikát és a piaci szempontokat fogja érdekelni, hanem a nyugdíjasokat is. Sikertelensége két szempontból is csalódást keltő fejlemény volna,

  1. Az alapvárakozást sem tudnák kielégíteni, miszerint ősszel megemelik a nyugdíjat.
  2. A magasan tomboló inflációt a januárban végrehajtott emelés sem tudta kompenzálni.

Továbbá a szakértő kiemelte, hogyha az ígért emelés az inflációra hagyatkozva nem valósul meg, az az államkassza megtakarításait fogja bővíteni.

Rovatok