Index Vakbarát Hírportál

Segítséget nyújt a kormány a recski sárlavina károsultjainak

2023. július 11., kedd 08:32

Horváth László recski országgyűlési képviselő közösségi oldalán számolt be róla, hogy a kormány 500 millió forint segítséget nyújt a sárlavina károsultjainak. Leszögezte, hogy ez az 500 millió forint nem segély és nem kártérítés, hanem segítségnyújtás.

Sárlavina öntötte el Recsket, ahol nem egész három hete még a település utcáit, házainak udvarait is sár és víz borította el. A helyiek szerint a sárlavina az utca feletti bányából érkezett, amit két évvel ezelőtt a tiltakozások ellenére nyitottak meg.

Recsken nem ez volt az első ilyen eset a bánya megnyitása óta. Nem olyan régen villámárvíz öntötte el a települést, és a bányánál lévő földsánc is ráomlott a házakra. Akkor a bánya mellett lévő Hunyadi út teljesen lakhatatlanná vált, és 70-80 embert mentettek ki az utcából.

A legutóbbi sárlavina ügyében Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője tett feljelentést. A rendőrség először nem akart vizsgálatot indítani a történtek miatt, de az ügyészség hatályon kívül helyezte a hatóságok döntését.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője arról számolt be közösségi oldalán, hogy a kormány 500 millió forinttal segíti a katasztrófa károsultjainak lakhatási helyzetét. A feladat végrehajtásával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat által alapított MR Lakásalap Nonprofit Kft.-t bízta meg, aki rendelkezik a szükséges tudással és tapasztalattal.

Horváth László szerint a kormányzati segítséggel most felszámolhatóvá válik az évtizedek óta törvénytelenül, engedélyek nélkül épített és használt ingatlanok helyzete is a Hunyadi utcában. Bejegyzésében leszögezte, ez az 500 millió forint nem segély és nem kártérítés, hanem segítségnyújtás. 

Rovatok