Index Vakbarát Hírportál

Potápi Árpád János: Meg kell teremteni a felvidéki magyarság parlamenti képviseletét

2023. július 12., szerda 19:34

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár beszédet mondott szerdán a felvidéki Gombaszögön. Az államtitkár szerint fontos volna megteremteni az őshonos felvidéki magyarság parlamenti képviseletét.

A nemzetpolitikai államtitkár az Andrássy-kúria felújítási projektjének átadóünnepségével egybekötött fesztiválmegnyitón felidézte a Gombaszögi Nyári Tábor és elődjei múltját és hagyományát, és a rendezvény küldetéséről, valamint a felvidéki magyarságot érintő kihívásokról is beszélt.

Elmondta:

Magyarországon az Alaptörvény értelmében mind a 13 nemzeti kisebbség államalkotó tényező, s ennek alapján úgy gondolja, hogy a Felvidéken is államalkotó tényező a magyarság. Ebből kifolyólag járnak neki mindazok a nemzetiségi, emberi, politikai jogok, amelyeket az összes, magyarokkal együtt élő nemzeti közösség élvez.

Mint mondta: ezért kell továbbra is az összefogást képviselni, s mindent megtenni annak érdekében, hogy az egyetlen nemzeti összetartozásra épülő felvidéki magyar erő, a Szövetség sikerrel szerepeljen a szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon.

A magyar érdekképviseletet nemcsak regionális szinten kell megteremteni, hanem újra el kell érni azt, hogy a nyolc és fél százalékos őshonos magyar nemzeti közösségnek legyen parlamenti képviselete

 – szögezte le Potápi Árpád János.

Rámutatott arra is, hogy a felvidéki magyarságnak létérdeke, hogy újra legyenek képviselői a pozsonyi törvényhozásban. Bárdos Gyula, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális és közéleti szervezet, a Csemadok országos elnöke a fesztivál fontosságáról szólt.

Fontosnak tartja, hogy a jövő generációi is megtalálják ezt a helyet, és tegyenek annak érdekében, hogy a Felvidéken magyarként élhessenek.

A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki magyar fiatalok legrégebbi hagyományokra visszatekintő nyári rendezvénye, idei évada a keddi nulladik naptól vasárnapig tart, a tábor helyszínéül a Gömörben lévő Szalóc településhez közeli Gombaszögi-völgy szolgál, ahová a rendezvény 2016-ban költözött át Krasznahorka-váraljáról.

Rovatok