Index Vakbarát Hírportál

Döntött a bíróság az Árpád hídi gázoló ügyében

2023. július 13., csütörtök 14:51

Vasárnap letartóztatták az Árpád hídi gázolóként ismert férfit. A sofőr és az ügyészség is fellebbezett a döntés ellen, ám most másodfokon is a szigorú intézkedés mellett döntött a Fővárosi Törvényszék.

Egy hónapig letartóztatásban marad a tuningolt Mercedes vezetője, amivel július 1-jén a késő esti órákban halálra gázolt az Árpád hídon egy szabályosan haladó biciklist – tudta meg az Index a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől.

A védelem és az ügyészség is fellebbezett az elsőfokú vasárnapi döntéssel szemben, ám a bíróság másodfokon is a letartóztatás mellett döntött. 

A törvényszék korábbi közleménye alapján a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény körülményeiből és a terhelt szabálysértési előéletéből arra lehet következtetni, hogy a férfi öntörvényű, magát a kötelező normák fölé helyezi, ezért azt nem lehet alappal feltételezni, hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait be is tudná tartani,

azaz az ehhez szükséges mértékű önkéntes jogkövetési hajlandósággal rendelkezne.

A Mercedes sofőrje egy autókereskedéssel és egy másik nagy teljesítményű autóval is rendelkezik, ezért a törvényszék szerint tartani lehet attól, hogy ismét volán mögé ülne.

Kifejezetten ritka, hogy ilyen történjen egy halálos közúti baleset után a gyanúsítottal. Az Indexnek nyilatkozó szakértő szerint ugyanis az esetek csupán egy százalékában látja ezt indokoltnak a bíróság.

Tüntetés és petíció

Hétfőn délután kerékpárosok tüntettek az Árpád hídnál és a rendőrség Teve utcai székházánál is, hogy teremtsenek biztonságosabb közlekedési feltételeket a közutakon mindenki számára. Másnap Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette: megkezdték a KRESZ felülvizsgálatának az előkészületét, mert az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra.

Mint ismert, július 1-jén a hajnali órákban egy módosított, 690 lóerős Mercedes AMG az Árpád hídon haladt a budai irányba, amikor a sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot, elgázolt egy biciklist.

A RACE-001 rendszámú kocsi ezek után továbbcsúszott, nekiment egy autónak, majd a fejére fordulva állt meg.

A 26 ÉVES KERÉKPÁROS ÉLETÉT MÁR NEM TUDTÁK MEGMENTENI. 

Giltner Attila, a Magyar Gyorsulási Szövetség vezetője az RTL-nek korábban azt mondta, hogy a Mercedes RACE-001 rendszámú autó vezetője nem számított rutintalannak, számos gyorsulási és pályaversenyen vett részt.

Az eset után Karácsony Gergely főpolgármester rendszerszintű problémáról beszélt. Azt is bejelentette, hogy az eset hatására sebességmérő kamerákat fognak felszerelni Budapest-szerte. Erre válaszul a BRFK már tavaly októberben kezdeményezte négy traffibox kihelyezését. A rendőrség az Indexszel azt közölte, ők minden eszközt biztosítottak, de a főváros még nem teljesítette vállalásait.

„Elkezdtük az előkészítését, hogy a város a saját infrastruktúráját használva felhelyezzen 48 ilyen sebességmérő kamerát” – mondta Karácsony Gergely az Index podcastjében csütörtökön, majd a műsorvezető, Rónai Egon kérdésére megerősítette: a kamerákat gyakorlatilag a fővárosi rendészet helyezi fel a fővárosi közútkezelő tulajdonában lévő oszlopokra – ennek vállalják az üzemelési költségeit úgy, hogy valójában az ebből származó bevétel, az nem náluk van.

„Én ebben, megmondom őszintén, azért vagyok indulatos, mert valójában nem értem, hogy az elmúlt években ez miért nem történt meg. És ráadásul nem vagyunk abban a pénzügyi helyzetben, hogy mindig oda ugorjunk, ahol valami hiátus van” – emelte ki Karácsony Gergely a podcastben, amelynek 45. percénél hallgathatja meg a főpolgármester részletes álláspontját az üggyel kapcsolatban. 

Rovatok