Index Vakbarát Hírportál

Tizenkét millió forintos bírságot kapott a Líra

2023. július 13., csütörtök 16:35

Tizenkét millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Fővárosi Kormányhivatal a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben.

A kormányhivatal a Líra Kiskereskedelmi Kft. által üzemeltetett könyvesboltokban vizsgálta a Heartstopper – Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványok forgalmazási körülményeit.

A vizsgálat megállapította, hogy az érintett könyvek homoszexualitást jelenítenek meg, ennek ellenére a gyermeknek szóló, ifjúsági irodalom körébe sorolt könyvek között helyezték ki azokat, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt.

Az elkövetett jogsértés miatt a kormányhivatal 12.000.000 forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki és kötelezte a vállalkozást a jogszerű forgalmazás biztosítására. A gyermekek védelme érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala minden esetben szigorúan fellép a jogszabályokat be nem tartó vállalkozásokkal szemben.

Mint megírtuk, nagy port vert fel a magyar kulturális életben, hogy a gyermekvédelmi törvény előírásainak kellett megfelelnie azoknak az LMBTQ-témájú könyveknek, amelyeket nemrég lefóliázott a Libri.

A Librit és a Líra könyvesbolthálózatot már májusban is pénzbírsággal sújtotta a fogyasztóvédelmi egy olyan könyv miatt, amelyet az ifjúsági részlegen árultak, holott a hatóság szerint a gyermekvédelmi törvény előírásait követve nem ott kellett volna.

Rovatok