Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor ismét jelentkezik, Sopronból érkeznek a bejelentések

2023. július 13., csütörtök 18:52

Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos péntek reggeli időben ad interjút július 14-én a Kossuth Rádiónak, azonban a helyszín változik. A kormányfő ezúttal Sopronból jelentkezik. Ez immáron a második alkalom, hogy egy külső helyszínről nyilatkozik.

Péntek reggel Sopronból jelentkezik be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, ahol 7.30-kor a Jó reggelt, Magyarország! című műsor vendége lesz. Erről a miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be.

A kormányfő legutóbb június 30-án volt a Kossuth Rádió vendége, akkor is külső helyszínről, Brüsszelből jelentkezett be. Orbán Viktor június végén az Európai Unió csúcstalálkozóján vett részt, az élő interjúban a csúcsról, a migrációs kvótáról, valamint Ukrajna támogatásáról is beszélt.

A miniszterelnök akkor elmondta, hogy az Európai Tanács ülésén „a migrációs csata” is intenzív volt, de igazából mindenki erre a vitára készül, méghozzá azért, mert korábban, a költségvetés elfogadásakor abban állapodtak meg, hogy nem lesz szükség újabb befizetésekre a tagállamoktól. 

Emlékeztetett arra is, hogy a bizottság bejelentette, elfogyott a pénz, és most újabb eurómilliárdokat kérnek a tagállamoktól. Hozzáfűzte, hogy az unió ebből 50 milliárd eurót Ukrajnának adna úgy, hogy nem tudják, mire ment el az eddig Ukrajnának adott 70 milliárd euró.

Az interjúban arra is kitért, hogy egyértelműen a Soros család a migráció legnagyobb támogatója, és a mostani döntésen már érezhető Alexander Soros lenyomata, akiről nemrég derült ki, hogy Soros György örökségébe lép, és még aktívabb lesz a politikában.

Orbán Viktor azért tartózkodik Sopronban, mert a kabinet háromnapos kihelyezett kormányülést tart Sopronbánfalván. Az ülés legfőbb témái a kétnapos csúcstalálkozó döntései mellett az ukrajnai háború és Svédország NATO-csatlakozása lesznek.

Rovatok