Tegnap hajnalban az Amnesty International harmadszorra is szivárványszínűre festette a padot, de nem sokáig maradt így, délutánra újabb festést kapott, este élő nemzeti konzultáció alakult ki, többek között a Kutyapárt és rendőrök is érkeztek a helyszínre. Később pedig ismeretlenek befóliázták a padot, felirat is került rá.
Kedd este mindössze egy hét leforgása alatt festették le ötödik alkalommal a Budapest IX. kerületében, a Tompa utcában található padot, akkor ismeretlenek eredeti színére, barnára festették, majd a következő szöveget helyezték el rajta:
Én csak egy pad szeretnék lenni. Ami jó mindenkinek. Neked is. Neki is. Nekünk.
Ezután a Ferencvárosi Önkormányzattól eredetileg a padfestésre engedélyt kapott Amnesty International csütörtök hajnalban újra szivárványszínűre festette a padot, nem sokkal később a Mi Hazánk is beszállt a padfestő akcióba, és piros-fehér-zöld színűre pingálták.
Tegnap este egy tucat ember gyűlt össze a pad körül, többek között a Kutyapárt elnöksége, a Betyársereg és rendőrök is érkeztek a helyszínre. Egy fiatalokból álló csoport végül úgy döntött, hogy a nemzeti színű padot nem festik át újra, inkább befóliázták és a következő feliratot helyezték el rajta:
Az LMBTQ-tartalmakat újabban csak befóliázva lehet »közszemlére tenni«.
– utalva ezzel a Libri új szabályzatára, hogy az ilyen témájú könyveket a polcokon csak fóliába csomagolva lehet elhelyezni.
Mindenki tudja, mi van a borító alatt, a szerelem becsomagolva is szabad
– áll a padra ragasztott cetlin. Egyelőre nem tudni, hogy ez az akció kihez köthető, ugyanis nem szignózták, csak egy „folianelkul#” hashtag szerepel a szöveg alatt, vette észre a 444.hu.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere péntek reggel a következőt írta Facebook-oldalán az üggyel kapcsolatban:
Látjuk, hogy sok ember van, aki szeretné kifejezni az értékrendjét egy pad kifestésével. […] Mi erre lehetőséget adunk!
– írta, hozzátéve: mindenkinek lehet saját padja, hacsak az elhelyezett üzenet nem gyűlöletkeltő vagy fenyegető, és nem lehet adománygyűjtés céljára használni.
Mint fogalmazott, ennek érdekében forduljanak az önkormányzathoz, elsősorban civil szervezetek és alapítványok jelentkezését várják.
Mindez azt jelenti, hogy az utóbbi egy hétben már hetedik alkalommal festették át a padot: