Index Vakbarát Hírportál

Januártól leszünk csak igazán bajban az üzemanyagárakkal

2023. július 14., péntek 11:21

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu vezetője beszélt az üzemanyagár-drágulásról. Többek között kiemelte, miért drágulhatott egy hét leforgása alatt kétszer is a benzin és a dízel ára a magyar kutakon.

Két lépcsőben, szerdán és pénteken érvényesítették a hazai benzinkutakon az áremelkedéseket. Ez a benzin esetében 10, a dízelében 16 forintos emelkedést jelent – írja az InfoStart.

Bujdos Eszter ezt azzal magyarázta, hogy a kőolaj világpiaci ára jelentősen megemelkedett az elmúlt héten. A WTI közel 76, a Brent több mint 80 dollárba kerül a világpiacon, és a tendencia továbbra is növekedni látszik. 

Amennyiben viszont a napokban tapasztalt komoly forinterősödés kitart, a további üzemanyag-drágulás elkerülhető

– tette hozzá a holtankoljak.hu vezetője.

A szakember kiemelte, a forint jövőbeli árfolyama nehezen megjósolható, de bízik abban, hogy tartani fogja magát a magyar fizetőeszköz. A kamatváltozások azonnal, de bizonyos esetekben a kormányzati bejelentések is tudnak hatni a forint értékességére. 

Bujdos Eszter annyit azonban már biztosan előre tudott vetíteni, hogy 

A jövedéki adók emelése miatt januártól magasabb árakat kell majd fizetni az üzemanyagokért, nagyságrendileg 40 forinttal.

A szakember hozzátette, az extraprofitadók is további dráguláshoz vezethetnek, de ennek mértékét kevésbé tartotta meghatározónak. 

A portál vezetője azt mondta,

a nyári hónapokban nem várhatók hektikus változások az üzemanyagárat illetően, így a héten tapasztaltaknál nagyobb mértékű változást nem tartott elképzelhetőnek.

Rovatok