Index Vakbarát Hírportál

Szökött kengurut üldöztek Budapest kertvárosában

2023. július 14., péntek 17:04

Pénteken a 18. kerületben, egy lakóház kertjében ugrándozott az a kenguru, amely hónapok óta fenn van a Jófogás hirdetései között is.

A hirdetésben azt írták, hogy egy egyéves hím Bennett-kengururól van szó. „Az embernek a comb közepéig ér.  Táplálkozása, mint egy nyúlnak” – tette hozzá a hirdető, aki 240 ezer forintot kért volna el az állatért. 

Ausztrália ikonikus jószága azóta valahogyan megszökött tőle.

A kenguru láthatóan remekül érezte magát a pestszentlőrinci kertben. A helyi rendészek nagy erőkkel vonultak a helyszínre, hogy befogják az erszényes állatot.

A kenguru nem bizonyult eddig veszélyesnek, a lakók által készített fotók alapján kifejezetten barátságosnak tűnik  – írta meg a Blikk.

Elkapták Benit

A lap cikkében azt is írták, hogy az állat befogása még zajlik. Azóta Szaniszló Sándor kerületi polgármester közzétett egy bejegyzést, amelyben közölte: elkapták a Beni névre hallgató Bennett-kengurut.

Gazdája bejelentése alapján szerencsésen megtaláltuk egy kertben hűsölve a Kosztolányi utcában, közel a lakóhelyéhez. Most már otthon van a szerettei körében.

„A kis termetű Bennett-kenguru nem védett faj, így szabályosan tartható Magyarországon” – tette hozzá.

Az utóbbi években Magyarországon is viszonylag gyakran szöktek meg kenguruk a gazdáiktól. Volt olyan állat, amelyet több napig kellett hajszolni, mire befogták. 

Rovatok