Index Vakbarát Hírportál

Brüsszel célkeresztjében a rezsicsökkentés Orbán Balázs szerint

2023. július 16., vasárnap 13:44

Veszélyben a rezsicsökkentés, és a betelepítési kvótát illetően is vitában állnak az európai vezetéssel. A magyar miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádióban azt is elmondta, mi az, ami Magyarország és Lengyelország számára elfogadhatatlan.

A brüsszeli bürokrácia és az Európai Bizottság elnöke „célkeresztre tűzte” a magyar rezsicsökkentést, így próbálják „olyan helyzetbe zsarolni” az országot, hogy a hatósági árak helyett a piaci árakat kelljen fizetni, ami a magyar lakosságnak elfogadhatatlan terhet jelentene – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az MTI a közszolgálati csatornán elhangzottakat idézi. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ott azt mondta, született egy brüsszeli dokumentum, amely egyértelműen azt várja el a kormánytól különböző támogatásokért, részben uniós forrásokért cserébe, hogy változtasson a hatósági áras rendszeren. Megpróbálják elmagyarázni azt, hogy ez miért nem elfogadható. Elmondása szerint

A rezsicsökkentés eltörlése beláthatatlan következményekkel járna, hiszen uniós összehasonlításban Magyarországon a legalacsonyabbak a villamosenergia- és földgázárak a rezsicsökkentés politikájának köszönhetően.

A háború és a szankciók az egekbe emelték az energiaárakat, ezt az unió minden országban a lakosoknak kell megfizetniük – szögezte le. Megjegyezte: több ország is próbálkozott költségcsökkentő programokkal, de egyik sem olyan hatékony, mint a magyar rezsicsökkentés.  

A politikus a kötelező betelepítési kvótáról szólva kiemelte: a brüsszeli tervek szerint azoknál a tagállamoknál, amelyek nem hajlandók végrehajtani a kvótát, vissza kell bontani a határzárat. Azt is hozzátette, az uniós terv szerint újra nyílt, több tízezres nagyságrendű bevándorlótáborokban kellene ellátni az embereket addig, amíg menekültügyi kérelmüket el nem bírálják.

Magyarország és Lengyelország számára ez elfogadhatatlan, hiszen több évet küzdöttek azért, hogy a nyílt táborokat felszámolják, és létrejöjjön egy olyan határvédelmi rendszer, amely képes az illegális migrációt megállítani, egyben biztosítani a határon kívüli kérelemelbírálási rendszert. Ezt az új megközelítés szerint fel kellene adni. Rámutatott arra is, hogy

az európai menekültügyi rendszerrel ellentétben Magyarország álláspontja az, hogy ezeket az embereket nem szabad beengedni Európa, a schengeni térség területére. Ha menekültügyi kérelmet szeretnének benyújtani, azt a schengeni területen kívül tehessék meg, és csak a menekültstátuszra jogosultak léphessenek be.

Arra a kérdésre, hogy milyen jogi, politikai eszközök vannak a brüsszeli tervek megakadályozására, elmondta: amíg a döntéshozatal zajlik, minden egyes fórumon próbálnak fellépni a jogszabály megszületésével szemben. Elfogadása esetén nem fogják végrehajtani, és erre van lehetőség, hiszen Magyarország Alaptörvénye egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben. 

Hozzátette, ettől még „uniós eljárások alá kerülhetünk”, és uniós jogi küzdelmek lesznek, de teljesen egyértelmű, hogy a magyar jog szerint a kormány nem járhat el másként, nem járulhatnak hozzá migránsgettók létrehozásához. Orbán Viktor is egyértelművé tette, hogy amíg ő a miniszterelnök Magyarországon, ez nem történhet meg – hangsúlyozta Orbán Balázs.

Rovatok