Index Vakbarát Hírportál

Halálra gázoltak két magyar biciklist Szlovákiában

2023. július 16., vasárnap 21:29

Elgázoltak két magyar kerékpárost Szlovákiában vasárnap este. Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A magyar kormány máris felvette a kapcsolatot Szlovákiával.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán számolt be a tragikus hírről, miszerint halálos baleset történt Ábelfalva mellett a Losonci járásban, Szlovákiában.

Egy autó halálra gázolt két magyar kerékpárost, akik a helyszínen belehaltak a sérüléseikbe. Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon beszélt Miroslav Wlachovskyval, Szlovákia külügyminisztere biztosította Szijjártó Pétert arról, hogy a szlovák hatóságok teljeskörűen kivizsgálják az esetet

– fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, hogy a pozsonyi magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van a szlovák hatóságokkal.

Mint  ismert, július 1-jén a hajnali órákban egy módosított, 690 lóerős Mercedes AMG az Árpád hídon haladt a budai irányba, amikor a sofőr elvesztette uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot elgázolt egy biciklist. A RACE-001 rendszámú kocsi ezek után továbbcsúszott, nekiment egy autónak, majd a fejére fordulva állt meg. A 26 éves kerékpáros életét már nem tudták megmenteni.

Pár nappal később kerékpárosok tüntettek az Árpád hídnál és a rendőrség Teve utcai székházánál is, hogy teremtsenek biztonságosabb közlekedési feltételeket a közutakon mindenki számára. Másnap Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentette: megkezdték a KRESZ felülvizsgálatának az előkészületét, mert az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra.

Rovatok