Index Vakbarát Hírportál

Lekerítettek egy részt a Balatonból, balhé lett belőle

2023. július 17., hétfő 19:53

„Gyakorlatilag két hektárt lekerítettek a Balatonból, ami felháborította a helyi ingatlantulajdonosokat” – jelentette ki lapunknak Horváth Bence, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) kommunikációs referense. A bóják a vízen vannak, de a balatonvilágosi vízisport-élménypálya sorsa egyelőre kérdéses. A beruházó szerint az augusztusi nyitásra még reális esély van.

„Az utóbbi napokban nagy felháborodás övezte azt, hogy Balatonvilágos fizetős önkormányzati strandja előtt egy új, az eddig általunk látott hivatalos dokumentumok alapján a Balatonból több mint 7000 négyzetméter területet használó – ám a beruházó tegnapi lakossággal folytatott beszélgetése alapján csaknem 2 hektáros – »vízisport-élménypark« létesítmény kapott önkormányzati hozzájárulással vízügyi engedélyt, melynek kivitelezése már folyamatban van” – számolt be június 18-án az Aligai Fürdőegyesület.

A balatonvilágosi önkormányzat honlapján elérhető előterjesztésben arról olvashatunk, hogy „a B.Á.B. Numberone Go Kft. kérelmet nyújtott be az önkormányzat felé, mely szerint a községi fizetős strandon 10 négyzetméter területrész használatának biztosítását kéri infopult elhelyezéséhez, a parttól 100 méterre egy 120 négyzetméter nagyságú vízi élménysziget üzemeltetésének lehetőségéhez. Az élménysziget többféle vízisport-lehetőséget kínálna, többek között vízi banánozás, jetboard stb. A vízi sportok helyszíne 7000 négyzetméter zárt vízterületet igényel. A szigeten limonádéstand és büfé üzemeltetését tervezi a szolgáltató. A szigetre jutáshoz szükséges továbbá egy 100 méter hosszú és 3 méter széles kijelölt vízi út”.

Az előterjesztésben a 2023. április 1. – 2026. március 31. közötti időszakra 1 300 000 Ft+áfa/év területhasználati díj szerepel.

A beruházó azt ígérte, hogy „nemcsak a strandra érkező vendégekkel számolunk, nagy idő és energiabefektetést szánunk a sziget marketingjére, a cél egy turisztikai célponttá tenni az élményközpontot”. A pálya egyidejű befogadóképessége hetven fő.

„Gyakorlatilag két hektárt lekerítettek a Balatonból”

Horváth Bence, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) kommunikációs referense lapunk kérdésére így foglalta össze a helyzetet:

Február 27-én hozott az önkormányzat egy határozatot, amiben tíz négyzetméteres területet adott a strandon bérletbe a beruházónak. Oda egy infopultot telepítettek volna, a szolgáltatást igénybe vevőket pedig portless katamaránon vinnék az élménypark területére. A park hétezer négyzetmétert foglalt volna el, de júniusban kiderült, hogy valójában 19 500 négyzetméterről van szó. 22 vízparti ingatlan előtt terül el, 80-100 méterre a parttól. Összekötött bójákkal gyakorlatilag két hektárt lekerítettek a Balatonból, ami felháborította a helyi ingatlantulajdonosokat, ráadásul környezet- és zajszennyezéssel járhat, valamint csúfítja a látképet.

A fürdőegyesület úgy gondolja, hogy a terület méretével kapcsolatban a beruházó megtéveszthette az önkormányzatot. Később arra kérték a településvezetést, hogy a tíz négyzetmétert érintő vízparti területre vonatkozó szerződés felbontásával akadályozza meg a létesítmény működését. Horváth Bence hangsúlyozta, azt is sérelmezik, hogy „az ingatlantulajdonosok nem kaptak előzetes tájékoztatást”.

Bukovszki András önkormányzati képviselő úgy vélekedett, „a polgármester tudhatott arról, hogy nem hétezer, hanem húszezer négyzetméterről van szó, ellenkező esetben erre hivatkozva felbonthatná a szerződést”.

A képviselő, aki egyben a fürdőegyesület alelnöke is, lapunknak elmondta, a június 26-i ülésen – amelyen tiltakozó helyiek is megjelentek – három képviselő kérte, hogy vegyék napirendre az ügyet és vonják vissza a területhasználati hozzájárulást, de nem tudták meggyőzni Takács Károly polgármestert. Bukovszki András egy friss beadványában azt kéri, hogy rendkívüli ülésen tűzzék napirendre a kérdést. Fülöp Balázs, az AFE elnöke az egyik legnagyobb problémának azt nevezte, hogy „a polgármester semmiről sem tájékoztatja a lakosságot”.

Visszavont engedély

A fürdőegyesület szinte pontosan egy hete jelentette be, hogy a Hajózási Hatóság visszavonta az élménypályára kiadott létesítési engedélyt. A döntésről egy közvetlenül érintett ingatlantulajdonos Budapest Főváros Kormányhivatalának címzett közérdekű bejelentésére adott válaszból értesültek.

A Hatóság megállapítja, hogy az engedély megadását követően, természetes személyektől, a Hatósághoz számos beadvány érkezett a helyi, vízparti ingatlan érintettség miatti érdeksérelemre hivatkozással, ezért amennyiben a fenti érintettek az érdemi döntés meghozatalát megelőzően igazolták volna érintettségüket, úgy a létesítési engedélyezési eljárásban ügyfélként bevonásuk lett volna szükséges. A Kormányhivatal válaszából derült ki, hogy a létesítési engedély határozat saját hatáskörben visszavonásra került, és a Hajózási Hatóság az eljárás folytatásáról döntött. A Hatóság az ügyben érintett ügyfelek, valamint az ügyféli jogállást igazoló további érintettek nyilatkozatainak mérlegelést követően hozza meg döntését

– fogalmaztak közleményükben.

Arról is írtak, hogy az egyesület ügyfélként belép a Hajózási Hatóság engedélyezési eljárásába, valamint erre biztatnak minden közvetlenül érintett ingatlantulajdonost.

Horváth Bence arra számít, hogy júliusban valószínűleg nem helyezik üzembe az élményparkot, bár a bóják kint vannak, a pálya nincs kész állapotban, létesítési engedély esetén is leghamarabb vélhetően augusztusban lehetne használni, „így viszont már az is kérdésessé válhat, hogy gazdaságilag mennyire éri meg”.

„Megtévesztés nem történt”

Szabó Bence, a beruházó Number One ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta: még látnak reális esélyt az élménypálya augusztusi nyitására, „ez jelenleg csak az engedélyezési folyamat időtartamától függ, mi készen állunk a vendégek fogadására”.

A tapasztalataik azt mutatják, hogy a helyi lakosok nagy része az ötlet megvalósítása mellett van, ehhez támogató Facebook-csoportot is létrehoztak.

A részünkről egy elképzeléssel, ötlettel kerestük meg az önkormányzatot. Megtévesztés nem történt. Az engedélyezési lánc első szereplője az önkormányzat volt, aki arra adta elvi hozzájárulását, hogy a sportpálya jogszerűen megépüljön. A jogszerű működéshez szükség volt a 7000 négyzetméteres pálya mellett további területre az e-foil használatához, amelynek legkevesebb 2500 négyzetméter alapterületűnek kell lennie. A mi esetünkben az erre kijelölt pálya a lehető legkisebb, 2560 négyzetméter. A két pálya között kötelező létrehozni egy minimum 20 méter széles biztonsági sávot, ezért készült az engedélyezési terv is ekként

– fejtette ki Szabó Bence.

Az ügyvezető hangsúlyozta, nem tervezik más Balaton-parti településre költöztetni a projektet, „mi Budapestről is számítunk vendégekre, ezért ez a helyszín szerintünk a legideálisabb”.

Takács Károly polgármester írásban kérte kérdéseinket, amelyekre válaszok egyelőre nem érkeztek.

Rovatok