Index Vakbarát Hírportál

Piros riasztást adtak ki zivatarok miatt

2023. július 17., hétfő 17:02

Piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat több járásra is zivatar miatt, a csapadék pedig leginkább az ország északkeleti részét érinti majd. Felhőszakadás, 3 centiméter körüli vagy azt meghaladó jeget hozó eső és zivatarok környezetében erősen viharos széllökések jelentik a térségben a fő veszélyforrást.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő reggel még a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki magas középhőmérséklet miatt Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére.

Most azonban arról tájékoztattak közösségi oldalukon, hogy az érkező hidegfront már felettünk jár, emiatt már ki is pattantak az első zivatarok, így a térképen látható területekre hétfőn 15 óra körül ki is került a narancs riasztás. Emellett kettes fokozatú figyelmeztetés van érvényben zivatar miatt

A fronttal együtt pedig érkezik a felfrissülés is, az Északnyugat-Dunántúlon élénk északnyugati szél fúj, így ott már csak 27 és 31 fok közötti hőmérséklet várható.

Az ország déli részén, Bács-Kiskun vármegyében, Békés vármegyében és Csongrád-Csanád vármegyében továbbra is érvényben van a piros riasztás magas hőmérséklet miatt.

FRISSÍTÉS:

Délután 17 óra környékén újabb bejegyzéssel jelentkezett az Országos Meteorológiai Szolgálat, melyben arról írnak, hogy nem is narancs, hanem piros riasztás van érvényben az ország északkeleti részére zivatar miatt. 

Felhőszakadás, 3 centiméter körüli vagy azt meghaladó jeget hozó eső és zivatarok környezetében erősen viharos széllökések jelentik a térségben a fő veszélyforrást.

Rovatok