Index Vakbarát Hírportál

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével pörög fel az albérletpiac

2023. július 17., hétfő 12:09

Az év első hat hónapjában a budapesti kiadó lakások iránti kereslet 8 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken pedig 11 százalékkal fokozódott, és meghaladta a félmillió érdeklődést. Augusztusban indul az albérletvadászat.

Széles választékkal várja a felsőoktatási ponthatárok jövő heti kihirdetésével beinduló szezont az albérletpiac. Április óta fokozatosan bővül a kínálat, július elején már közel 12 ezer kiadó lakáshirdetésből válogathatnak a fiatalok – figyelmeztet az ingatlan.com.

A kínálat mellett az albérletárak is folyamatosan emelkednek, ezért a bérleti díjak drágulása okán beinduló albérletkeringő miatt a következő hetekben még intenzívebb lehet. 

A kereslet is felfutóban van, 8 százalékkal erősödött éves összevetésben, az érdeklődések száma idén meghaladta a félmilliót. A lakbérek drágulása miatt a bérlők olcsóbbra is cserélhetik a meglévő albérletüket. 

Egyetemi városok

Budapesten az átlagos bérleti díjak július elején már 240 ezer forintnál tartottak, de a legjelentősebb egyetemvárosokban is a fővárosi szintet közelítik a tavalyi átlagos lakbérek. Debrecenben és Győrben 170-170 ezer forintos, Pécsen 140 ezer forintos, Szegeden több mint 137 ezer forintos, Miskolcon pedig 100 ezer forintos albérletárak várják a bérlőjelölteket.

Az idén elszakadt egymástól a lakóingatlan-piac két meghatározó része. Az eladó lakások iránti kereslet stagnál, és a lakások drágulása is megállt, a kiadó lakóingatlanok piaca viszont fokozatos élénkülést mutat.

Az átlagos lakbérek az elmúlt hónapokban fokozatosan növekedtek, aminek több oka is van. A minimálbér és a keresetek növekedése miatt a tulajdonosok is bátrabban árazzák be a kiadó lakásokat, mint tavaly. A másik fontos tényező, hogy 2022 második felében stagnáltak az albérletárak, mivel a rezsibizonytalanság miatt a tulajok nem mertek emelni. Idén azonban már sokan megtették, mert a rezsidíjak szerencsére nem váltak megfizethetetlenné a bérlők számára sem

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az idei év első hat hónapjában a budapesti kiadó lakások iránti kereslet 8 százalékkal, a vármegyeszékhelyeken pedig 11 százalékkal fokozódott, és meghaladta a félmillió érdeklődést.

Az albérletszezon előszelét jelzi, hogy a fővárosi kiadó lakások iránti érdeklődések száma májusban és júniusban 5-10 ezer darabbal – 6-11 százalékkal – haladta meg az év első hónapjaira jellemző átlagot.

A kereslet erősödésével a kínálat is szélesebb lett, április óta egyre több kiadó lakás került a piacra, július közepén közel 12 ezer bérelhető ingatlanból lehetett válogatni.

A kínálatbővülés arra is lehetőséget ad a bérlőknek, hogy ha a tulajdonos a bérleti szerződés éves fordulópontja apropóján emelni szeretné a bérleti díjat, akkor a mostanival megegyező áron vagy olcsóbban bérelhető lakást keressenek. Ehhez viszont gyorsan kell lépniük, mert ezek iránt lesz a legnagyobb verseny a felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után. A felsorolt tényezők miatt intenzív lesz az idei szezonban várható albérletkeringő.

Az olcsóbb kiadó lakásokra való igények erősödésére utal, hogy júniusban az alacsonyabb bérleti díjakkal kivehető lakásokkal rendelkező városrészekben, például a XVIII. és a XX. kerületben 57 és 40 százalékkal nőtt a kereslet éves összevetésben.

Árkörkép

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy július elején az átlagos budapesti lakbér 240 ezer forint volt. A korábbi években a diákok körében a népszerű VIII., IX., XI. és XIII. kerületben 220-240 ezer forintos átlagos bérleti díj volt a jellemző. A három legolcsóbb kerület a X., a XVII. és a XXI., ezekben 150-165 ezer forint az átlagos lakbér.

Az egyetemvárosok kínálatából az látszik, hogy közelítik a tavalyi fővárosi díjakat. Debrecenben, Győrben és Veszprémben egyaránt 170 ezer forintos átlagáron kínálják a bérlőknek a lakóingatlanokat. Pécsen 140 ezer, Szegeden valamivel több mint 137 ezer, Miskolcon pedig 100 ezer forint a díj. Székesfehérváron 145 ezer, Nyíregyházán 130, Kecskeméten 120 ezer forintos bérleti díj volt a jellemző.

Rovatok