Index Vakbarát Hírportál

Intenzívre került egy 8 éves gyerek, miután egy részeg sofőr elgázolta Kisvárdán

2023. július 17., hétfő 05:53

Részegen, padlógázzal tolatva ütött el egy 8 éves gyereket és egy asszonyt egy fiatal férfi Kisvárdán. A gyerek az autó alá szorult és súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg intenzív osztályon ápolják. A sofőrt nem sokkal később megtalálták és a jogosítványát elvették, de büntetlen előélete miatt szabadlábon védekezhet.

A kórházi ágyában fekve mesélte el édesanyjának a 8 éves fiú, hogyan ütötte el a tolató autó szerdán. Az esetről csak napokkal később tudott beszélni, olyan sokkos állapotban volt. A balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, és intenzív osztályra került – számolt be az RTL Híradó.

A fiú elmondása szerint az őt kísérő asszonnyal arra figyeltek fel, hogy egy autó hangosan és gyorsan elkezdett tolatni feléjük. Ezt követően már csak arra emlékszik, hogy az autó elütötte őket, és többször is átment rajta. Mindezt a gyerek édesanyja is végignézte.

Többször nekiment a gyerekemnek. Utánaszaladtam, nem tudom, hogyan történt. Ahogy nem tudott továbbmenni, azt láttam, hogy irányt váltott, elment előre

– mondta a csatornának az édesanya.

Elmondása szerint a zajra a környéken lakók kijöttek, és többen is mentőt hívtak. A csatorna úgy tudja, hogy a gázoló nem sokkal később leparkolt, de nem ment vissza segíteni, hanem tántorogva elsétált. A hatóságok szerint a húsz év körüli fiatalember ittas lehetett. Az elkövetőt a rendőrök végül elfogták, elvették a jogosítványát, de büntetlen előélete miatt szabad lehet a büntetőeljárás alatt.

Rovatok