Index Vakbarát Hírportál

Tíz év után bukott le a balatonlellei fegyveres rabló

2023. július 19., szerda 17:35

Vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség egy tíz évvel ezelőtt, Balatonlellén elkövetett rablás feltételezett elkövetője ellen. A férfit DNS-vizsgálattal azonosították.

Az ötvenes éveiben járó férfi ismeretlen társával 2013 májusában az otthonában rabolt ki egy balatonlellei házaspárt – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.

Mint írták, az elkövetők felfegyverkezve behatoltak a kereskedelemmel foglalkozó, tehetős család házába, majd az alvó házaspárra rontottak.

A nőt a bokájánál fogva kirángatták az ágyból, és a zuhanyzó mellé kötözték, a férfit gázspray-vel szembe fújták és megverték.

Megjegyezték, hogy a sértettek az erőszak és a fenyegetések hatására elárulták, hol tartják értékeiket, így a rablók több mint másfél millió forint értékű készpénzzel, ékszerekkel, engedéllyel tartott fegyverekkel és autóval távoztak a helyszínről. 

DNS-minta alapján azonosították

Az egyik feltételezett tettest egy 2021-ben orvvadászat és lőfegyverrel visszaélés miatt indított büntetőeljárásban levett DNS-minta alapján sikerült beazonosítani – jegyezték meg. A minta egyezést mutatott egy Ausztriában 2011-ben hasonló módszerrel elkövetett fegyveres rablás miatt indított ügyben is.

Hozzátették, hogy a balatonlellei házból eltulajdonított fegyverek egy részét 2016-ban foglalták le, ugyancsak egy minősített rablás miatti büntetőügyben.

Az ügyészség indítványozta a bíróságnak, hogy ítélje fegyházbüntetésre a közelmúltban beazonosított rablót.

Rovatok