A NATO nem kockáztathatja meg egy világméretű háborús konfliktus kirobbanását azzal, hogy soron kívül beveszi Ukrajnát a szövetség soraiba – mondta Tarjányi Péter a Frontvonal legújabb adásában. A biztonságpolitikai szakember ugyanakkor kiemelte: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök törekvései az elmúlt hetekben nem voltak hiábavalók, hiszen Dánia és Románia segítségével megkezdődhet az F16-os vadászpilóták kiképzése, ami minden bizonnyal azt eredményezi, hogy a közeljövőben gépeket is biztosít számukra az észak-atlanti szövetség.
Az ukránok azért vesztették el az ellentámadásban részt vevő csapataik 20 százalékát az első hetekben, mert nem jól mérték fel az orosz védelmi vonalak mélységeit és az aknamezők bonyolultságát – fogalmazott Tarjányi Péter. Állandó szakértőnk hozzátette: Ukrajna gyorsan rájött, hogy változtatni kell a stratégiáján, mivel így rövid idő alatt elégetik a nyugatról kapott fegyver- és lőszerszállítmányokat, nem mellékesen a saját emberi veszteségeik is drasztikusak voltak.
Tarjányi Péter kiemelte: Oroszország oldalán a legnagyobb veszteségek a háború alatt nem a harckocsik vagy a hadsereg személyi állományában keletkeztek, hanem az ukránok által nagy erőkkel támadott szállítóteherautó-utánpótlásról gondoskodó századokban. Ezzel a stratégiával az ukránok korábban el tudták érni, hogy az orosz hadsereg súlyos ellátási és utánpótlási problémákkal küzdjön, most ugyanezen az elven a moszkvai haderő lokátorait támadják, hogy elvágják a kommunikációs lehetőségeket, mert így megakadályozzák a precíziós csapások lehetőségét.
A biztonságpolitikai szakértő az aknamezőkről elmondta: hosszú évekig fog tartani, mire a jelenleg megszállt területek újra lakhatók lesznek, és nagyon komoly nemzetközi tüzérségi segítségre lesz szükség a terület aknamentesítéséhez.
A szakember hangsúlyozta: Ukrajnában nagyságrendileg két és fél magyarországnyi területen találhatók aknamezők. Tarjányi Péter kitért arra is, hogy a Nyugat és Oroszország is hazudik a kazettás bombákról, hiszen már mindkét fél használta ezeket az eszközöket.
Az, hogy Orbán Viktor és Donald Trump azt mondja, hogy egy nap alatt le lehetne zárni a háborút, nem igaz, mivel ez maximum egy hosszabb folyamat végeredménye lehet – árulta el a biztonságpolitikai szakértő. Tarjányi Péter a washingtoni és a moszkvai delegációk találkozója kapcsán elmondta, a két ország részéről a háború eleje óta tartanak az egyeztetések, amelyek nem minden esetben a háborúval kapcsolatosak, sok más diplomáciai kérdés is szóba kerül.
Tarjányi Péter szerint ma már egyértelműen kijelenthető, hogy a Wagner-csoport akciója puccskísérlet volt, amely a moszkovita vezetés ellen irányult. A szakember hozzátette, a történtek óta tovább súlyosbodott a bizonytalanság a moszkvai hadsereg vezetésében, és Vlagyimir Putyin pozíciója is gyengülni látszik.
A Frontvonal korábbi adásait ide kattintva tudja visszanézni.
(Borítókép: Tarjányi Péter. Fotó: Zöld Fanni / Index)