Index Vakbarát Hírportál

Az Alkotmánybíróság igazat adott Novák Katalinnak, alkotmányellenes a Lázár-törvény

2023. július 20., csütörtök 15:20

Döntött az Alkotmánybíróság a köznyelvben csak Lázár-törvénynek ismert állami építési és beruházási törvényről. A bíróság egyetértett Novák Katalinnal és alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a beruházási törvényt. Lázár János közösségi oldalán jelezte, a döntést megfontolják, de nem tervezi feladni céljait.

Az Országgyűlés július elején fogadta el az állami építési és beruházási törvényt. Novák Katalin köztársasági elnök a múlt héten előzetes normakontrollt terjesztett elő az elfogadott építési beruházási törvényről. Az államfő azzal indokolta előterjesztését, hogy a saját szabályait sem köteles betartani a miniszter, ugyanis a törvény értelmében rendeleti úton eltérhet az abban foglaltaktól.

Az Alkotmánybíróság honlapján megjelentek szerint egyetértettek Novák Katalinnal és megállapították, hogy a törvény vonatkozó rendelkezése alaptörvény-ellenes.

A törvény az állami építési beruházások rendjére vonatkozó részletes és átfogó szabályokat állapít meg, e szabályok egy részét egyúttal sarkalatos rendelkezésként rögzíti. A törvény ugyanakkor a sérelmezett rendelkezéseiben saját szabályaitól eltérést enged, akár miniszteri rendelettel. Az indítványozó köztársasági elnök álláspontja szerint a törvénynél alacsonyabb szintű jogszabálynak minősülő miniszteri rendeletben való, érdemi keretek nélküli eltérés lehetősége kiüresíti a törvényi, illetve részben sarkalatos törvényi szabályozást, és sérti a normahierarchiát, a jogbiztonság sérelmét okozva.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a jogalkotó a törvényben általános jellegű felhatalmazást adott a Törvény szabályaitól való eltérésre. Nem beazonosítható, hogy pontosan mely szabályok alól, milyen feltételek mentén engedne eltérést, így a miniszteri hatáskör teljes terjedelme és korlátai nem kellően tisztázottak, a polgárok számára nem megismerhetők és nem kiszámíthatók. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ilyen felhatalmazó rendelkezés az Alaptörvénnyel ellentétes jogalkotási lehetőséget teremt.

Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a törvény támadott rendelkezései alaptörvény-ellenesek, ezért a törvény nem hirdethető ki.

Lázár János a döntést közösségi oldalán kommentálta. Mint írta, az Alkotmánybíróság döntését megfontolják. Lázár szerint a határozat nem befolyásolja a kormány törekvéseit, amellyel teljesen új állami beruházási rendszert kíván létrehozni.

Harminc év után eljött az ideje, hogy a magyarok munkájából magyarok haszna legyen. Az elmúlt egy évben sokan próbálták a törvényt jogi, üzleti vagy éppen politikai megfontolásból gáncsolni. Sem a mostani döntés, sem a következő hetek és hónapok újabb »nehézségei« nem téríthetnek el célomtól, hogy Magyarországon az adófizetők pénzéből sokkal jobban, sokkal jobbat és sokkal tisztességesebben építhessünk

– tette hozzá a miniszter.

(Borítókép: Lázár János 2023. május 9-én. Fotó: Karip Tímea / Index)

Rovatok