Index Vakbarát Hírportál

Megbánták tettüket a kiskunhalasi tolvajok, majd további fél tucat bűncselekményt követtek el

2023. július 20., csütörtök 13:48

A letartóztatását kezdeményezik egy 21 és egy 18 éves kiskunhalasi férfinak, akik kihallgatásukon először ugyan arról nyilatkoztak, hogy megbánták tettüket, pár héttel később azonban további fél tucat bűncselekményt követtek el.

Lopásról érkezett bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra idén április 7-én. A sértett elmondta, hogy a kutyája ugatására ébredt hajnalban, ezért kiment az udvarra körülnézni.

Nem látott ugyan mozgást, de azért ellenőrizte a baromfijait, és megdöbbenve tapasztalta, hogy megcsappant a létszámuk: hat tyúk és egy kakas hiányzott – közölte honlapján a rendőrség

A nyomozók kamerafelvételek alapján szerencsére azonosították a feltételezett tolvajokat. A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 18 és egy 21 éves férfit, akik részletes beismerő vallomást tettek, illetve megbánásukról nyilatkoztak.

A duó idősebbik tagját pár hónappal később bolti lopáson érték kétszer. Ezután pedig sorban érkeztek a bejelentések betörésekről, lopásokról. Volt olyan ingatlan, ahonnan borjúbőr szőnyeg, és olyan is, ahonnan befőttek, lekvárok és húsáruk tűntek el.

Mint írták, az egyik garázsból egy sövénynyírónak kélt lába, egy tárolóból pedig tisztítószereknek és háztartási kellékeknek. A rendőrök úgy sejtették, hogy a fiatal bűnelkövetők felelősek a bűncselekményekért, és a beszerzett bizonyítékok végül igazolták gyanújukat.

A két férfinak nem volt több dobása, július 18-án őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A nyomozók vizsgálják, hogy más bűncselekményt is elkövettek-e – áll a közleményben.

Rovatok