Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Magyar Falu Program pályázatán sikeresen indult a karancslapujtői Gerigari Romákért Egyesület, ami így 7 millió forintot kapott autóvásárlásra, amiből sikerült is egy használt BMW vásárlása.
Hadházy Ákos egy újabb érdekes dologról számolt be a közösségimédia-oldalán. Ezúttal egy romákat segítő szervezetben vélelmezhető turpisságra mutatott rá.
Ez kérem egy »Sport« kivitelű BMW a Magyar Falu Program 7 milliójából, hogy a rosseb egye meg! A Fidesz szerint pont erre a sport BMW-re volt szüksége Karancslapujtő romáinak. Persze nem nekik, hanem a helyiek szerint annak az egyénnek, aki a választásokon a roma szavazókat szállítja a Fidesznek
– olvasható a politikus bejegyzésében.
Mint a bejegyzésben felhívta a figyelmet, erre nincs bizonyíték, azonban az érdekes, hogy a Magyar Falu Program honlapja szerint Karancslapujtőn egy Gerigari Romákért Egyesület kapott 7 millió forintot autóvásárlásra.
A civil szervezet beszámolói szerint az egyesületet 2020 elején alapították, abban az évben 1000 forint bevétele volt.
2021-ben 7 millióból tudtak gazdálkodni. Pont abból a 7 millióból, amit a Magyar Falu Program „gúnynevű pénzszóró géptől” autóvásárlásra kaptak. Ebből egy ezüstszürke, használt, sportkivitelű, 2013-as, 318d típusú BMW-re futotta.
Azt azért érdemes megjegyezni, hogy négymillió forint körül van most ennek az autónak az értéke a használtautó.hu oldalon.