Index Vakbarát Hírportál

Esővel, lehűléssel köszönt a hétvége

2023. július 21., péntek 06:16

Pénteken egy hidegfront éri el hazánkat, mely esőt, záport, néhol zivatarokat is kialakíthat az országban.

A reggeli órákban főként a Dunántúlon alakulhatnak ki esőzések, majd délután nyugat felől egy újabb hullámban érkeznek zivatarok a hidegfront hatására. A heves csapadék mellett szupercellák is kialakulhatnak, melyeket kísérhet felhőszakadás és akár jégeső is.

A szél először dél-délkeleti, majd északi irányból élénkül meg, a zivatarok körzetében akár viharosra is fordulhat. 

A hőmérséklet napközben 25 és 33 fok között alakul.

Kiadták a figyelmeztetést

Az Országos Meteorológiai Szolgálat emellett több vármegyére is kiadta a figyelmeztető jelzést, elsősorban zivatarok, de van, ahol felhőszakadás vagy magas középhőmérséklet miatt. Figyelmeztető jelzés van érvényben zivatarok miatt az egész országban, négy vármegyében narancssárga, kettes fokozatú.

Az ország délnyugati részén több vármegyében nagy valószínűséggel fordulhat elő felhőszakadás.

A magas középhőmérséklet miatt három vármegyében – Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád – figyelmeztetnek.

Légszomj és rosszullét

A zivataroknak köszönhetően sokfelé párás és fülledt időre készülhetünk, ami megnöveli a keringési problémák, rosszullétek kialakulását. A légszomj és a nehézlégzés sem lesz szokatlan jelenség.

A frontérzékenyeknél jelentkezhet fejfájás, ízületi bántalmak. 

Az UV-sugárzás azonban továbbra is erős, így törekedjünk a megfelelő fényvédelemre és az elegendő folyadékbevitelre – írja az Időkép.

Rovatok