Index Vakbarát Hírportál

Több mint húsz év után derült ki a kecskeméti gyilkosok titka

2023. július 21., péntek 10:41

Vádat emeltek két férfi ellen, akik 23 éve vonatbalesetnek próbáltak beállítani egy gyilkosságot.

A két férfi kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október elsején a sértett vendégként tért be. Az áldozat hamar szóváltásba keveredett az egyik biztonsági emberrel – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken.

A vádlott társával együtt kivitte a vendéget diszkóból, majd ököllel és viperával addig verték, amíg eszméletét vesztve összeesett. Az eszméletlen férfit nem akarták életben hagyni, így elhatározták, hogy a gyilkosságot vonatbalesetnek álcázzák majd.

A magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna.

A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is. Az elkövetők számításának megfelelően a sértettet egy menetrend szerinti vonat elgázolta, így a férfi a helyszínen életét vesztette.

A két férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja a főügyészség, emellett fegyházbüntetés kiszabását indítványozták. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – olvasható a közleményben.

A korábban vonatbaleset hitt ügyben gyilkosságra utaló információk kerültek elő egy orgazdaság miatt folytatott nyomozásnál – tudatta 2022. december elején a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda.

Az áldozatot exhumálták, majd a Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet igazságügyi orvos, nyom-, fizikus és antropológus szakértő együttes vizsgálata megállapította, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte.

A rendőrség akkor közölte: a 47 éves N. Tamást kecskeméti otthona közelében, a 49 éves V. Lajost pedig nagyvenyimi munkahelye előtt fogták el.

Rovatok