Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor levelet írt a román miniszterelnöknek

2023. július 22., szombat 14:20

Levélben mondott köszönetet Marcel Ciolacu román kormányfőnek Orbán Viktor miniszterelnök a napokban lezajlott bukaresti tárgyalásaikért, valamint a tusnádfürdői szabadegyetem zavartalan lebonyolításának biztosításáért – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

„Szeretném megköszönni, hogy Bukarestben fogadott. Köszönöm Önnek és a román hatóságoknak, hogy a tusnádfürdői szabadegyetem biztonságát megteremtették, és a mai beszédem békés és zavartalan lebonyolítását lehetővé tették” – írta román kollégájának Orbán Viktor. Hozzátette, a kettejük találkozóján született felvetések végrehajtásában számíthat a támogatására és az együttműködésére.

Orbán Viktor szombat délelőtt tartotta idei tusnádfürdői beszédét. A miniszterelnök az Európai Uniót kiöregedett bokszbajnokhoz hasonlította, beszélt a Kína és az Egyesült Államok közötti versenyről, az Európa előtt álló vitákról és arról is, hogy mit kell tennie Magyarországnak. 

Az Index összefoglalóját a miniszterelnök beszédéről ide kattintva tudja elolvasni. Előadása elején Orbán Viktor Romániára is kitért, és elárulta: az idén segédanyagot kapott beszédéhez a román külügyminisztériumtól, amelyben azt tanácsolták neki: ne beszéljen nem létező romániai közigazgatási egységekről, mire megjegyezte:

mi soha nem állítottuk, hogy Erdély és Székelyföld román területi egységek lennének.

A javaslatban szerepelt az is, hogy a magyar miniszterelnök ne tüntesse fel rossz színben a nyugati értékeket. Idesorolta a migrációt, az LMBTQ-t és a háborút, „ezeket nem kell rossz színben feltüntetni, maguktól is rossz színben tűnnek fel”. 

Orbán Viktor leszögezte, ha a román elnök előadást tart Magyarországon, nem fogják megszabni, miről és mit mondhat, sőt Románia schengeni tagságát is támogatják, ez a 2024-es magyar uniós elnökség kiemelt célja.

Rovatok