Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglani börtönt kaphat a salgótarjáni sorozatgyilkos

2023. július 23., vasárnap 20:55

Kenyérszeletelő késsel végzett ki egy asszonyt egy salgótarjáni hajléktalan férfi. Előtte felismerhetetlenre verte áldozatát azért, mert a nő állítólag sértegette. Kiderült, hogy korábban is gyilkolt már, élettársával közösen öltek meg egy szintén hajléktalan férfit, akivel együtt éltek egy híd alatt. A gyilkos életfogytiglant kaphat, korábbi élettársa pedig 10 évet.

Az áldozat holttestére a férje talált rá. Azt mondta a TV2-nek, hogy a nő arca teljesen össze volt törve. 

Próbáltam még Marikát élesztgetni, de láttam, hogy ez már nem élet, nem él

– mondta a férj. 

A gyilkosság után derült ki, hogy a férfi már korábban is ölt embert, amiben akkori barátnője is közreműködött. A hajléktalan pár egy híd alatt élt együtt, és csatlakozott hozzájuk még egy férfi, aki meg akarta szerezni magának a nőt. A pár ezért kivégezte hajléktalantársát.

A férfi életfogytiglanit kaphat, korábbi élettársa pedig 10 évet. Az elsőfokú ítélet ellen fellebbeztek, ősszel másodfokon folytatódik a tárgyalás. 

Rovatok