Index Vakbarát Hírportál

Elzárta a debreceni polgármesteri hivatal bejáratát a Momentum

2023. július 24., hétfő 12:40

Reggel óta tiltakozik Debrecenben, a polgármesteri hivatal előtt Mándi László és Szabó Bence, a Momentum helyi önkormányzati képviselői, valamint több aktivista.

Szabó Bence arról számolt be, hogy senkit nem engednek be az épületbe:

Az ajtó előtt ülve várjuk Papp Lászlót egy nyilatkozattal, melynek aláírásával vállalja, hogy népszavazást ír ki a városunkba tervezett méreggyárakról. Amíg nem írja alá, az ajtó zárva marad

– írta Facebook-oldalán a képviselő.

A Momentum politikusa azt is elárulta, hogy a rendőrök igazoltattak, de nem távolították el őket a hivatal elől. A posztból az nem derült ki, hogy az épület valamennyi bejáratát elzárták-e.

A kínai CATL Debrecenbe épít akkumulátorgyárat, amelynek ellenzői – köztük a Momentum Mozgalom – helyi népszavazást kezdeményezett az ügyben, ami elhasalt a választási bizottságnál. Az LMP kezdeményezése zöld utat kapott, de a párt nem vette fel az aláírásgyűjtő íveket, és országos referendumot kezdeményezett.

Rovatok