Index Vakbarát Hírportál

Jászsági drogdílerekre csapott le a rendőrség

2023. július 24., hétfő 16:24

A Szolnoki Járásbíróság négy jászsági drogdíler letartóztatását rendelte el, akik tavaly óta kereskedtek pszichoaktív szerekkel.

A Jászberényi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal való bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett visszaélés miatt tett indítványt a négy férfi letartóztatására – írta az MTI.

Az indítvány szerint a gyanúsítottak közül

egy 38 éves férfi – társai bevonásával – Jászapátiban hozott létre terjesztői hálózatot, amelynek tagjai új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek 2022. októbertől.

A kábítószert a főszervező otthonában, továbbá Jászapáti egyéb területein árusították. A férfi maga is árulta az anyagot, továbbá 20 éves fia, egy 43 éves és egy 51 éves férfi, valamint két másik, mostanra már szintén letartóztatott társa közreműködésével koordinálta a terjesztést.

A terjesztői hálózat vezetője és tagjai – a 20 éves férfi kivételével – valamennyien büntetett előéletűek.

A szervező és a férfi élettársának ingatlanjában tartott házkutatás során a kábítószergyanús anyagok mellett arany ékszereket, mobiltelefonokat, karórákat, nagy értékű bútorokat, aranyozott kerámiavázákat, hangtechnikai berendezéseket, különféle szúró- és vágóeszközöket foglalt le a rendőrség – közölték.

A járási ügyészség azért indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, mert úgy ítélte meg, fennáll a szökésük, elrejtőzésük veszélye. Ezen túlmenően a gyanúsítottak egy bűnözői kör tagjai, szabadlábon hagyásuk esetén mások befolyásolásával feltehetően veszélyeztetnék a bizonyítást.

Az ügyészség közölte, a gyanúsítottaknak nincs bejelentett munkahelyük, bűncselekményekből tartják fenn magukat. A jövedelmüket nyertes szerencsejáték-szelvények megvásárlásával igyekeztek legalizálni, így fennáll esetükben a bűnismétlés veszélye is.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a négy férfi letartóztatását. A döntés ellen a terheltek és védőik fellebbeztek, így a kényszerintézkedésekről véglegesen a Szolnoki Törvényszék mint másodfokú bíróság dönt majd.

Rovatok