Index Vakbarát Hírportál

A hajdúszoboszlói önkormányzat tart a külföldi vendégmunkásoktól

2023. július 24., hétfő 13:49

Elsősorban Hajdúszoboszló turizmusát félti a város önkormányzata a külföldi vendégmunkásoktól. Továbbá az is felháborodást keltett bennük, hogy magánberuházásként a megyei kormányhivatal engedélyt adott egy munkásszálló építésére, melyről a helyi önkormányzatot nem kérdezték meg.

Jónás Kálmán, a hajdúszoboszlói önkormányzat képviselője nemtetszését fejezte ki a munkásszállók építésével kapcsolatban. Egy igazán éles hangvételű posztot közölt közösségi oldalán, amit pár órával később letörölt – írja az ATV.

A munkásszálló már épül, és erre a helyi önkormányzatnak csak úgy lehet hatása, hogy módosítják a helyi építési szabályokat, amit meg is tettek.

Az önkormányzat külön kérte a szobakiadással foglalkozó vállalkozásokat, vendégmunkásoknak ne adjanak ki lakást, de mivel biztos bevételi forrásnak bizonyulnak, ezért nem foglalkoztak a kéréssel.

Nem ez az első alkalom

Hajdú-Biharban már többedik alkalommal okoznak problémát a külföldiek.

Tavaly januárban érkeztek indiai vendégmunkások Hajdúnánásra. Az ott élők először illegális bevándorlóknak hitték a munkásokat, és meg is ijedtek tőlük, de később kiderült, hogy a Molhoz érkeztek vendégmunkásnak.

Rovatok