Index Vakbarát Hírportál

Este és hétvégén nem lehet szülni a jászberényi kórházban

2023. július 24., hétfő 17:59

Nem lehet este és hétvégén szülni a jászberényi kórházban szeptemberig, a gyermekosztály sem fogad ebben az időszakban betegeket – közölte az intézmény.

A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház a honlapján adott egy tájékoztatást arról, hogy

kizárólag hét közben, a nappali ellátás időszaka alatt, reggel 8 és délután 16 óra közt lehet szülni.

Arról is beszámoltak, hogy gyermekgyógyászati ellátás is csak ezekben az időintervallumokban lesz július 24. és szeptember 1. között.

A dokumentum csak akkor került ki az  oldalra , amikor megkezdődött a „szünet”. Azt is közölték, hogy szeptember 1-ig a betegeket Szolnokon, Cegléden, Kistarcsán vagy Hatvanban látják el, ha a megjelölt időintervallumon – vagyis a reggel 8-tól 16 óráig terjedő időszakon – kívül szorulnak ellátásra. 

Tavaly év vége óta több kórházban, például Szolnokon, Mohácson, Kalocsán és Sátoraljaújhelyen is orvoshiány miatt időszakosan bezárt a szülészet, Szentesen az újszülött-, valamint a kardiológiai ellátás is szünetelt, ez utóbbit a Péterfy Sándor utcai kórházban is a Gottsegen György Szívklinika orvosai vették át ideiglenesen.

Az elmúlt egy évben több vidéki és budapesti kórházban orvoshiány miatt időszakosan vagy végleg felfüggesztették többek között a kardiológiai és a szülészeti ellátást. Ezzel kapcsolatban nemrég Velkey György Jánost, a Magyar Kórházszövetség elnökét kérdezte az Index arról, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő egészségügyben a nyári szabadságolások okoznak-e fennakadást.

Velkey György János arra a kérdésünkre, hogy ha ilyen sok területen van munkaerőhiány, hogyan fogják a közegészségügyi ellátásban megoldani a nyári szabadságolást, úgy válaszolt, hogy a legtöbb esetben eddig is sikerült helyettesíteniük a kieső munkaerőt, ami nem jut az emberek tudomására.

Rovatok