Index Vakbarát Hírportál

Piros figyelmeztetést adtak ki, az ország fele ma sem ússza meg szárazon

2023. július 24., hétfő 13:49

Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán, melyből kiderült, hogy ma estétől zivatarok, illetve heves zivatarok érhetik el az országot. Kedden napközben még nagyobb területet érinthetnek.

Hétfő késő délutántól, kora estétől egy közeledő hidegfront közvetlen előterében és mentén északnyugat felől nagyobb számban számíthatunk zivatarokra, heves zivatarokra – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán.

A zivatartevékenység éjszaka is kitart. Kiemelten az ország északi felén, harmadán alkalmasak a feltételek a zivatarok rendszerbe szerveződésére is, amelyeket már ma is erősen viharos, károkozó szélrohamok, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérhet.

Kedden napközben még nagyobb területen várható nyugatról kelet felé mozgó zivatarok, heves zivatarok kialakulása, sőt mindemellett nagy eséllyel a zivatarok rendszerbe is szerveződnek. Erre elsősorban az ország délkeleti felén és északkeleten számíthatunk leginkább, ezeken a területeken a piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok kialakulására is jelentős esély van! A heves zivatarokat erősen viharos, károkozó szélrohamok, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérik. A zivatarok fokozatosan kelet felé tartanak, és éjszakára sem szűnik meg a zivatartevékenység.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztet, a piros fokozatot elérő zivatarok, zivatarrendszerek térbeli és időbeli lefolyásában még nagy a bizonytalanság.

Rovatok