Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter kiakadt a 444.hu szemléje után

2023. július 24., hétfő 16:53

A 444.hu-n megjelent egy szemle, amelynek témája egy hirado.hu által készített interjú volt Ungár Péterrel. Az LMP országgyűlési képviselője szerint ez csupán egy újabb cikk volt arról, hogy a portál miért tartja fideszesnek. Később idézett egy öt évvel ezelőtti cikket a laptól, amelyben szerinte a portál arra test utalást, hogy azért nyert a Fidesz kétharmaddal, mert az LMP nem vett részt az összefogásban. Ungár szerint az vezethetne kormányváltáshoz, ha mindenki szembenézne a tévedéseivel.

„A 444 ma – egy héttel a megjelenése után – szemlézte a hirado.hu-nak adott interjúmat” – írta Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője közösségi oldalán, majd gyorsan helyesbített: „Vagyis szemlének ezt túlzás lenne nevezni, csak ilyen összekacsintós módon újra tudtára adták az olvasóknak azt a félelmetes erejű felismerést, hogy aki nem ajtónak szaladva, kordont bontva, visítva ellenzéki, az rossz ember, nem is igazi ellenzéki. Ha ezt úgy teszi, hogy közben azt a bűnt is elkövette, hogy fideszes anya szülte, akkor nem számíthat bocsánatra” – tette hozzá.

Mint azt Ungár írja, a portál ezúttal azt hozta bizonyítékként, hogy „azt mertem mondani, hogy az LMP igyekszik konstruktív ellenzéki párt lenni”. Szerinte ebben nincs semmi új, ugyanis az LMP azért jött létre, hogy „a magyar politikát megmérgező szekértábor-logikával szemben csináljon politikát”. Úgy véli, hogy igyekeznek konstruktívak lenni, „mert az egymás napi négyszeri hazaárulónak minősítése nem látjuk, hogy miért szolgálná az ország érdekét”.

Ungár szerint politikus ritkán oszt meg magáról negatív tartalmat, ő ezt most mégis megtette, és egy öt évvel ezelőtti 444-es cikket linkelt be írása végére. 

Akkor azért voltam fideszes, mert az LMP nem vett részt az összefogásban, és miattunk lett kétharmad. Azóta részt vettünk, még a többek között a 444 által új messiásnak kikiáltott Márki-Zay Péter mögé is felsorakoztunk, akiről legalább négy cikk bizonygatta a nevezett portálon, hogy azért lesz jó jelölt, mert olyan, mintha fideszes lenne, és hátha így sikerül átverni a kormánypárti szavazókat. Minden elvárásnak megfeleltünk, mégis jött a negyedik kétharmad

– ismertette a cikk tartalmát Ungár, aki megérti, hogy egyszerűbb minden súlyos vereség után mindenkit, aki mást gondol, fideszesnek minősíteni, mintsem szembenézni az esetleges tévedésekkel, de az a gyanúja, hogy az utóbbi valószínűleg közelebb vinné az országot a kormányváltáshoz.

Rovatok