Index Vakbarát Hírportál

Megitta a borukat, ezért többször fejbe vágta baltával a lakótársát egy férfi Kecelen

2023. július 25., kedd 09:33

Többször fejbe vágta baltával lakótársát egy 75 éves férfi, amiért megitta a borukat. A rendőröknek azt hazudta, hogy az áldozat maga okozta a sérüléseit, de a nyomozók hamar kiderítették az igazságot, és őrizetbe vették az elkövetőt.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai 2023. február 23-án délután őrizetbe vettek egy 75 éves keceli lakost. A férfi a gyanú szerint aznap hajnalban olyan súlyosan bántalmazott egy 60 éves férfit, hogy áldozata pár órával később belehalt sérüléseibe – közölte honlapján a rendőrség.

A nyomozás alatt kiderült, hogy az áldozat és a gyanúsított lakótársak voltak. A tragédia előtti estén együtt boroztak, majd amikor aludni mentek, még maradt egy kevés az italból. Reggel a gyanúsított keresni kezdte az előző esti lőrét, azonban sehol sem találta, ezért a lakótársától érdeklődött.

Mint írták, az áldozat az egyik szobába irányította, viszont ott csak egy üres üveg hevert a földön. Ezt valószínűleg tréfának szánta, csakhogy cimborája ezen bedühödött, és többször fejbe vágta egy baltával. A mentőszolgálat munkatársainak minden igyekezete ellenére az idős ember nem élte túl a bántalmazást, a kórházban életét vesztette.

A történtekről a mentőket és a rendőrséget az egyik szomszéd értesítette, akinek az elkövető azt mondta, hogy a sértett saját magát vágta fejbe. Az elkövetőt a rendőrök emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe, majd az áldozat halálát követően emberölés bűntettére minősítették át az ügyet – áll a közleményben.

Rovatok