Index Vakbarát Hírportál

Tanári jelszóval törölt hiányzásokat két baranyai fiatal

2023. július 25., kedd 09:39

A Pécsi Járási Ügyészség információs rendszer megsértésének bűntette miatt emelt vádat két fiatal ellen, akik a tanári e-Kréta rendszerbe jogosulatlanul belépve hiányzásokat töröltek.

A két fiatal egy baranyai szakközépiskola tanulója volt, az iskola egyik tanára pedig adminisztrátori szintű hozzáférési jogosultsággal rendelkezett a tanári e-Kréta felülethez.

Januárban a tanár az e-Kréta felületen bejelentkezve maradt, így az egyik diák megszerezte a pedagógus felhasználónevét és jelszavát. Később tudomást szerzett arról, hogy az egyik barátja, aki szintén az iskola tanulója volt, több igazolatlan órával rendelkezik, ezért elhatározták, hogy a jogosulatlanul megszerzett felhasználónévvel és jelszóval a Kréta rendszerébe belépnek és az igazolatlan hiányzásokat felülírják, azokat törlik.

Februárban és márciusban a két vádlott tíz alkalommal összesen 42 órányi mulasztást törölt.

A két fiatal az információs rendszerben lévő adatokat jogosulatlanul törölte, így megvalósították az információs rendszer megsértésének bűntettét. Az ügyészség mindkét elkövetővel szemben próbára bocsátásra tett indítványt.

Rovatok