2023. július 27., csütörtök 16:35
A 4iG Csoport és Montenegró kormánya közös egyetértésben megszüntették az örökölt peres eljárásokat és szándéknyilatkozatban erősítették meg jövőbeni stratégiai együttműködésüket.
A 4iG közleményéből kiderült, hogy
- a 4iG Nyrt. és Montenegró kormánya megállapodott abban, hogy a felek azonnali hatállyal lezárják a ONE Crna Gora mobilszolgáltató felvásárlásával örökölt peres és vitás ügyeiket.
- A megegyezést követően Dritan Abazovics, Montenegró miniszterelnöke, valamint Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke szándéknyilatkozatot írtak alá a nyugat-balkáni ország digitális átállásának felgyorsítása céljából.
- Az ICT-ágazat Montenegró társadalmi és gazdasági fejlődésének legfontosabb hajtóereje. A digitalizáció jelentős hatással bír a fenntartható gazdasági fejlődésre, amelyben a montenegrói kormány stratégiai partnere a 4iG Csoport lehet a jövőben.
- Az együttműködés a felek szándéka szerint kiterjedhet az 5G hálózat és az infrastruktúra fejlesztésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére. A 4iG elkötelezett amellett, hogy élvonalbeli tudást és támogatást nyújtson Montenegró és a nyugat-balkáni régió egésze számára.
A Jászai Gellérttel készült, július eleji interjúnkat itt olvashatja.