Index Vakbarát Hírportál

Orbán Balázs a Libri-botrányról: A NER már 2013-ban betette a lábát a Libribe

2023. július 27., csütörtök 18:03

Orbán Balázs a Mandinernek adott interjúban többek között beszélt Ukrajna NATO-csatlakozásáról, a vilniusi csúcstalálkozóról, az Egyesült Államok és Magyarország viszonyáról, illetve a Libri körül kibontakozott botrányról.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója interjút adott a Mandinernek, ahol többek között beszélt Ukrajna NATO-csatlakozásának lehetőségéről. Orbán szerint „a jelenlegi helyzetben, a békekötés előtt Ukrajna felvétele a NATO-ba elképzelhetetlen szcenárió”.

Ha ezt meglépnénk, minden tag azonnal háborúba kerülne Oroszországgal, márpedig nem akarunk harmadik világháborút, illetve atomhatalmak közötti harcokat. Másrészt egyértelművé kell tenni: a NATO védelmi szövetség, nem pedig egy olyan támadó alakulat, amely bizonyos geostratégiai célok mentén akár a Csendes-óceánon, akár a kelet-európai térségben expanziós céllal lép fel

– fogalmazott Orbán Balázs, megjegyezve: „ez nem része a szerződésnek, még akkor sem, ha többen olykor felvetik a lehetőségét. Ezért is kell józan mederben tartani a diskurzust, ami a vilniusi csúcson sikerült”.

Szó esett arról is, hogy a vilniusi csúcson miért csak Orbán Viktorral fogott kezet Joe Biden amerikai elnök. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint annyi történt, hogy „az amerikai elnök megörült a magyar miniszterelnöknek, akit az európai vezetők közül az egyik legtöbbet lát az amerikai címlapokon. Mint régi jó ismerőst külön köszöntötte. Kedves gesztus”.

Orbán Balázs úgy látja, a két ország viszonya kifejezetten jó, hiszen elmondása alapján a Nyugat nem lehet erős az Egyesült Államok és Európa kölcsönösen előnyös együttműködése nélkül.

Azt azonban, hogy az Atlanti-óceán két partja között alá-fölé rendeltségi viszony legyen, elfogadhatatlannak tartjuk

– tette hozzá.

Végezetül szó esett a Libri ügyéről is. Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy a diktatúra következő lépcsőfoka, hogy a NER betette a lábát a piacvezető könyvkereskedésbe, azt mondta:

A NER már 2013-ban betette a lábát a Libribe, lényegében Spéder Zoltán volt az egyik, aki összerakta ezt a kiválóan működő vállalatot. Akkor ő volt a patás ördög, aztán mi lettünk azok. Úgy látom, azok az írók balhéznak most elsősorban, akiknek az eladási számai rosszul állnak, és jól jön nekik az ingyenreklám. Akiknek az eladási számai rendben vannak, még ha nem értenek is egyet a kormány politikájával, nem csapnak extra hírverést, normálisan közelítik meg a kérdést

– fogalmazott Orbán Balázs, akinek mély meggyőződése, hogy lehetne olyan közös értelmezést találni, amelynek a politikai oldaltól függetlenül mindenki tudna örülni.

Rovatok