Index Vakbarát Hírportál

Indul a melegedés, hétvégére visszatér a strandidő

2023. július 28., péntek 06:04

Pénteken többórás napsütésre számíthatunk, csak az északi tájak lehetnek felhősebbek. Északkeleten egy-egy zápor is előfordulhat. A nappali maximumok 27 és 32 fok között alakulnak.

Pénteken sok napsütésre és melegedésre számíthatunk. Északon, északkeleten erős széllökések is lehetnek. A Dunántúl északi felén és északon időnként felhős lehet az ég, így előfordulhat egy-egy futó zápor vagy zivatar is – írja az  Időkép.

Győr-Moson-Sopron vármegyére a zivatar miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint.

Hajnalban még 9 és 17 fok várható, a nappali maximumok viszont 27 és 32 fok között alakulnak.

Szombaton általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Néhol előfordulhat zápor, zivatar. Hajnalban 12 és 19, délután 28 és 33 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap vastagabb, frontális felhőzet vonulhat át az ország felett északnyugatról délkelet, kelet felé. Délelőtt inkább a déli, illetve keleti országrészben lehet napsütés, délután nyugat felől süt ki egyre többfelé a nap. Több helyen előfordulhat eső, záporeső, zivatar.

A minimum-hőmérséklet 14 és 21, a maximum 22 és 33 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb, a tartósabban csapadékos tájakon a hűvösebb idő.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.

Rovatok