Index Vakbarát Hírportál

Százezer forintért ölte volna meg balatoni szállásadóját egy férfi

2023. július 28., péntek 13:53

A Siófoki Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó férfival szemben, aki – miután távozniuk kellett a szállásról – életveszélyes fenyegetésekkel akarta elérni, hogy a vendégház-tulajdonos az általa követelt összeget fizesse neki vissza.

A vádirat lényege szerint a férfi és felesége Horvátországba indultak nyaralni, amikor az autójuk Siófok közelében meghibásodott, ezért szállást kerestek a környéken, majd megállapodtak a vendégházat üzemeltető sértettel, hogy az éjszakát ők és a kutyájuk is ott tölthetik.

A szállás elfoglalása után azonban a vádlott kutyája hangosan ugatni kezdett, ezért a vádlott és egy másik vendég között szóváltás alakult ki. A vita miatt a sértett a helyszínre sietett, majd az ott tapasztaltak miatt felszólította az akkora már ittas állapotban lévő vádlottat és feleségét, hogy hagyják el a bérelt szobát.

A vádlott ekkor azt követelte a sértettől, hogy adjon át neki 100.000 Ft-ot, mert annyit fizetett a szobáért. A sértett nem vitatta, hogy a férfinak a szállásdíj visszajár, azonban – mivel kevesebbet fizetett – a vádlott által megjelölt összeg visszaadására nem volt hajlandó.

A vádlott ezután a követelt összeg megszerzése érdekében agresszívan fellépve, megveréssel és megöléssel fenyegette meg a sértettet.

Néhány perccel később a helyszínre érkeztek a rendőrök, akiknek a jelenlétében a sértett visszafizetett 40.000 Ft-ot a vádlottnak.

A vádlott ezután távozott, azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és másfél órával később telefonon is megfenyegette a sértettet, hogy az általa jogosnak vélt további 60.000 Ft-ot fizesse ki neki, erre azonban a sértett továbbra sem volt hajlandó.    

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a távoltartás hatálya alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.

Rovatok