Index Vakbarát Hírportál

Itt a jövő heti előrejelzés, de semmi jót nem mondhatunk

2023. július 30., vasárnap 16:05

A jövő héten derült vagy gyengén felhős idő várható záporokkal, zivatarokkal, amelyeket viharos széllökések kísérhetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn többórás napsütés többnyire várható, elsősorban az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő helyenként zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

Kedden is sok napsütésre lehet számítani, főleg fátyolfelhőzet és kevés gomolyfelhő lehet az égen, majd a nap második felében északnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Délelőtt inkább csak az északkeleti határnál lehet egy-egy zápor. Délutántól nyugat, északnyugat felől egyre több helyen valószínű záporeső, zivatar. A déli, délutáni óráktól a Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatar idején erős széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 12 és 18, a csúcsérték 25 és 31 fok között várható.

Szerdán napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. A front csapadékzónája reggel délkelet felé elhagyja az országot, mögötte legfeljebb egy-egy zápor alakul ki. Több helyen megélénkül az északnyugati, majd a déli szél. A hajnali 12-19 fokról délutánra 24 és 29 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön is gomolyfelhős, napos idő valószínű. Északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott van nagyobb esélye zápornak, zivatarnak. A déli, délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum 12 és 20 fok, a maximum-hőmérséklet 28 és 35 fok között alakul. Délkeleten mérhetik a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb értékeket.

Pénteken szintén gomolyfelhős, napos idő várható. Nyugaton, északnyugaton lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Elvétve, majd a nap második felétől nyugat, északnyugat felől már több helyen előfordulhat záporeső, zivatar. Zivatar idején megerősödhet a szél. A hajnali 13-21 fokról 25–36 fok közé emelkedhet a hőmérséklet. Délkeleten, keleten várható a melegebb idő.

Szombaton több-kevesebb napsütés és a fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödhet az északi, északnyugati szél. A hajnali 14-23 fokról általában 22 és 29, délkeleten, keleten 30 és 33 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás. Több helyen kialakulhat záporeső, zivatar. Sokfelé megerősödhet az északi szél, zivatar idején viharos lökések is lehetnek. A hajnali 13-20 fokról általában 22 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok