Index Vakbarát Hírportál

A tanév hosszabbítása megnehezítené az érettségiztető pedagógusok munkáját

2023. július 30., vasárnap 17:45

A Belügyminisztérium tervezete szerint a 2023/2024-es tanév egy héttel hosszabb lenne, eszerint a szóbeli érettségik időszakában a nem végzősök számára is órát kellene tartani, ami megnehezítené a pedagógusok munkáját – mondta az ATV-nek egy középiskolában oktató tanár.

A Belügyminisztérium a héten közzétett tervezetéből kiderül, hogy nemcsak a téli és tavaszi szünetet, de a tanévet is meghosszabbítanák egy héttel, mindezt rezsispórolással indokolták. 

Az ATV Híradójában nyilatkozó pedagógus elmondta, hogy az érettségiztető tanároknak ez az időszak egyébként is zsúfolt, mivel a szóbeliztetés mellett ekkor írják a bizonyítványokat, ha az oktatás ezalatt folytatódik, az azt jelentené, hogy a nem végzősöknek még órát is kellene tartani az adott héten. Horváth András, a Kőbányai Szent László Gimnázium tanára szerint „ennyi mindent egyszerre nem lehet megcsinálni”. Ezzel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is egyetért, úgy vélik, a nyári szünet eltolása árthat a diákoknak, de a hosszított téli szünettel is vannak fenntartásaik. 

Nem a gyerekek jóllétével kellene szembeállítani a fűtési költségeket

– hangsúlyozta Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

Közben a pedagógusképzés szabályait is felülírnák, bizonyos szakokon az alapképzésre épülő szakmai tanárképzés idejét rövidítenék, valamint több képzésre épülve lehetne tanári oklevelet szerezni. Németh Szilvia oktatáskutató szerint ilyen rövid idő alatt csak ismeretátadó pedagógusokat lehetne képezni, és úgy véli, a minőségi oktatás érdekében a kérdést társadalmi vitára kellene bocsátani.

Mint beszámoltunk róla, a státusztörvény bevezetése óta a 460-at is megközelíti a pályaelhagyó tanárok száma. 

Rovatok